A vártnál hamarabb jöhetnek a Samsung Galaxy S21 mobilok

Vágólapra másolva!
Állítólag januárban, de akár már december legvégén is debütálhatnak az új Samsung csúcsmobilok.
Vágólapra másolva!

Többször pletykáltak már róla, hogy a Samsung előrébb hozná a Galaxy S szériás csúcsmobilok bemutatóját, és dél-koreai források szerint erre most kerül sor. A Galaxy S21 széria ugyanis januárban, de akár már december legvégén is debütálhat. Arról ellentmondásosak az információk, hogy a Galaxy S21 Ultra kap-e S Tollat vagy sem.

Forrás: samsung

A Samsung állítólag hamarosan felpörgeti a Galaxy S21 készülékek gyártását, és azért is hozzák előre a megjelenést, mert szeretnék kiigazítani a Galaxy S20 és Galaxy Note 20 szériás modellek hibáit. Az elemzők szerint ezek ugyanis nem fogynak olyan jól, és a prémium kategóriában a korábban megjelenő Galaxy S21 vonallal szerezné vissza a figyelmet a Samsung.

Mindezt persze kár lenne még biztosra venni, elvégre egy ilyen korai megjelenés mindössze 4 hónap után a második vonalba sorolná a Galaxy Note 20 szériát, és az is kérdéses, hogy elkészül-e januárig az Exynos 2100, illetve tényleg jobb lesz-e, mint a Snapdragon 875?