Térhatású hangrendszer, hangfalkábel nélkül

Sonos, arc, one, soundbar, vezeték nélküli, hangrendszer
Egyszerű vonalaival könnyen illeszthető bármilyen környezetbe.
Vágólapra másolva!
A Sonos egyike azon viszonylag fiatal amerikai cégeknek, amelyek nem elsősorban az olcsó árra koncentrálnak, hanem arra, hogy termékeik a lehető legjobb hangminőségű megszólalást produkálják. A 2002-ben alapított kaliforniai vállalat kínálatában megtalálhatóak a mostanában nagyon népszerűnek számító hangprojektorok is. Egy ilyen termék a központi eleme a következő tesztünknek.
Vágólapra másolva!

A soundbar az Arc névre hallgat, mi pedig miután már sok jó hallottunk róla, kipróbálhattuk, hogy élesben hogy teljesít. Nem tagadjuk, hogy az elvárásaink nagyok voltak, hiszen a készülék igen-igen sok pénzbe kerül. 330 000 forintért ugyanis joggal várható el a kiemelkedő hangzás, a könnyű kezelhetőség és a sokoldalú használat. Lássuk, ebből mi jött össze.

Külső: semmi meglepő

A hangprojektorokat alapvetően a tévék hangrendszerének kiváltására hozták létre, tehát úgy tervezik őket, hogy a televíziók elé lehessen őket bepakolni. Ez pedig önmagában nagyon komoly korlátokat állít a dizájnerek elé. A Sonos sem újította meg e téren a termékcsaládot, hiszen az Arc pontosan úgy néz ki, mint a legtöbb rokona.

Egyszerű vonalaival könnyen illeszthető bármilyen környezetbe. Forrás: Origo

Azaz egy nagy hosszú (114 cm), lapos (8,7 cm) és viszonylag keskeny (11,4 cm) hurka. A hangszórókat ezúttal is rács mögé bújtatták, a csatlakozó pedig a hátlapon kaptak helyet. Található rajta egy-egy HDMI, optikai és LAN port, tehát a hagyományos 3,5 mm-es analóg audio bemenetet lespórolták róla. A Sonosnál valamiért becsípődött, hogy ennek rossz a hangminősége, pedig a dolognak lenne értelme. Viszont fontos megjegyezni azt is, hogy a termék rendelkezik beépített WiFi-vel.

Kezelés

A hanganyagok a legegyszerűbben a kábeleken keresztül juttathatóak el rá. Azaz összekötjük a tévével, számítógéppel vagy projektorral és máris lehet használni. Emellett az otthoni hálózatról is küldhetünk rá tartalmakat, valamint módot ad különféle internetes alkalmazások, így például a Spotify közvetlen elérésére is. Ehhez viszont már szükséges egy mobilos alkalmazás letöltése. A különféle beállítások módosítása, a dalok vagy lejátszási listák kiválasztása is ezen keresztül történik. A Sonos Arc soundbar támogatja az AirPlay 2 technológiát, ezen keresztül képes kapcsolódni az Apple eszközökhöz és az Apple Musicon található tartalmak közvetlenül streamelhetőek.

A Google asszisztense mellett Amazon Alexát is támogatja. Forrás: Origo

Az említett alkalmazás révén integrálható az Arc egy nagyobb rendszerbe, vagy köthető össze a gyártó más hangeszközeivel. Érdemes megjegyezni, hogy képes még együttműködni az Ikea néhány saját márkás audio berendezésével, de csak azért, mert azokat is a Sonos fejleszti és gyártja.

Viszont aki abban bízik, hogy más cég istállójából származó okos hangfalakkal is képes kooperálni, az csalódni fog. Mint ahogyan az is, aki Bluetooth hangszóróként használná.

A termékre ugyanis ilyen úton nem juttathatóak el a zeneszámok, vagy hanganyagok. Ezt a Sonos nyilván azzal indokolja, hogy a Bluetooth használatával óhatatlanul rosszabb lesz a hangminőség. Ez így van, de ettől függetlenül ez a funkció hiánya nagyon fájt nekünk.

Hangminőség

A termékbe összesen 11 egyedileg vezérelt, saját erősítővel ellátott hangszórót építettek. Ezek közül 3 a magassugárzó, 8 pedig elliptikus kialakítású mid range sugárzó, amely a középtartományú és a basszus hangok megszólaltatásáért felel. Ez egyben azt is jelenti, hogy különálló mélynyomó nem jár a készülék mellé. Amennyiben valaki több, erőteljesebb basszusra vágyik, annak meg kell vennie a Sonos méregdrága subwooferét. Ez azért egy kicsit csalódást okozott. Enélkül sem rossz a végeredmény, de tény, hogy a mélyekkel a termék önmagában szűkmarkúan bánik. A tisztasággal nem volt gond, a megszólalás kellően éles és pontos, és zavaró hanghibákat sem tapasztaltunk. Az arányok az alkalmazáson keresztül egyszerűen módosíthatóak, akár az előzetesen programozott equalizer módok használatával.

A térhatású hangért bonyolult rendszerrel kűzd. Forrás: Origo

Mivel a hangprojektor alig több, mint egy méter széles, ezért a jobb- és bal oldali hangszórók nem lehetnek egymástól távol. Emiatt, tehát a fizikai tényezők következtében a széles sztereó hangtér megteremtésére nincs mód. A sztereó hangélmény sokkal kevésbé érzékelhető, mint amikor egy hagyományos két csatornás, két hangfalból álló, de nagyobb helyet foglaló szettet kötünk a tévére.
A készülékben található 2 darab felfelé pozicionált hangsugárzó, amelyek feladata, hogy a plafonról visszaverődő hangok segítségével teremtsék meg az objektumalapú hangélmény illúzióját, amikor a hangok a magasból is érkezve szinte körülölelik az embert. Ez nem új megoldás, mások is alkalmazzák már egy ideje, de még soha senkinek nem sikerült ezzel tényleg olyan hatást kelteni, mintha a magasban is lennének hangfalak. Megmondjuk őszintén, ez a Sonosnak sem jött össze.

A kiegészítő hangsugárzók és a mélynyomó nagyok kell a térhatású hangélményhez. Forrás: Origo

Érezni valamit, tényleg olyan, mintha "magasabban" is lennének hangok, de arról szó nincs, hogy az élmény olyan, mint egy "igazi" objektum alapú szett esetében, ahol igazi hangszórók vannak mindenhol. Legyen bármilyen jó egy hangprojektor, a térhatást nem képes megteremteni tökéletesen. Ezt tökéletesen alátámasztja az is, hogy, mikor beüzemeltünk két extra hátsó hangszórót, akkor sokkal jobb lett a végeredmény. Ezeket is egyébként a Sonostól kaptuk, mert mint korábban említettük, más gyártó eszközeivel ez a hangprojektor nem képes együttműködni.

Bizonyítvány

A Sonos Arc egyértelműen egy remek hangprojektor, és hang minőségével egyértelműen a jobbak közé tartozik. De az is tény, hogy önmagában azért kompromisszumok megkötésére készteti a felhasználóját.

A tökéletest megközelítő élményhez szükség van mellé egy különálló mélynyomóra, és legalább két hátsó hangfalra.

Ilyenkor viszont a rendszer ára már megközelíti az egymillió forintot. Ez viszont elképesztően sok pénz, bárhogy nézzük. Ráadásul emellé társul, hogy hagyományos 3,5 mm-es csatlakozón keresztül nem lehet összekötni semmivel, illetve hogy a Bluetooth technológiát sem támogatja. A cég teljesen feleslegesen szorítja korlátok közé a felhasználókat, emiatt az érzéseink egyértelműen vegyesek a Sonos hangprojektorával kapcsolatban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!