Rászólt a feltört appjait használókra a Deezer

ILLUSTRATION WEB SITE MUSIC Deezer
torrenrt mp3 zenehallgatás
Deezer
Vágólapra másolva!
Ingyen elérhető velük a zenestreamelő fizetős változata.
Vágólapra másolva!

A kedvező havidíjért használható zenestreamelő szolgáltatások komoly fegyvernek bizonyultak a zenekalózkodás elleni küzdelemben, bár cserébe olyan mértékben megváltoztatták a zeneipar bevételoldali működését, hogy az általuk hozott változások előnyei és hátrányai a mai napig éles vitákat váltanak ki. Akármi is legyen a helyzet, a zenestreamelők sem kerülték el a sorsukat, egyesek a feltört mobilos és számítógépes appjaikon keresztül ingyen veszik igénybe a prémium változataikat.

Deezer Forrás: AFP/Lionel Bonaventure

Eddig csak a Spotify ellenlépéseiről lehetett hallani: a vállalat már évek óta próbálja DMCA-panaszlevelekkel eltüntetni a tört appjait, továbbá fenntartja a jogot a kalózkodó felhasználók fiókjainak a törlésére. Most a Deezer is reflektorfénybe került a téma kapcsán, ám a piacvezető szolgáltatással ellentétben szép beszéddel próbálja rávenni a warezolókat a fizetésre, a napokban elkezdett e-maileket küldözgetni a tört klienseit használóknak.

„Látunk, kalóz. Tudjuk, hogy a Deezer nem hivatalos verzióját használod, de nem fogunk megállítani. Az őszinteség jegyében viszont nem árt tudnod, hogy biztonsági kockázatoknak és adatlopás veszélyének teszed ki magad, töltsd le inkább az igazi appot. Fizess elő a Deezer egyik csomagjára a kedvenceid hallgatásához, nem kerül sokba támogatnod a kedvelt előadóidat. Találd meg a pénztárcádnak megfelelő csomagot, ne a magánszférád feladásával fizess" – olvasható a levélben.

A Deezer kalózok megszólítására kitalált stratégiája határozottan kellemesebb a Spotify által bevetettnél, de persze jó kérdés, hogy a gyakorlatban mennyire fog működni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!