Sajnos nagyon keveset tudni a Sony 1970-ben készült prototípusáról, és még a vállalat sem közöl róla információkat. Pedig ezek szerint már körülbelül 20 évvel a PlayStation előtt is terveztek játékkonzolt készíteni.

Valószínűleg a legtöbb olvasónknak nem kell bemutatni a Sony által készített PlayStation játékkonzolt, aminek az első változata 1994-ben jelent meg, és azóta is töretlen a sikere, a PlayStation 5 pedig éppen napokon belül fog megjelenni. Talán néhány ínyencebb olvasónk azzal is tisztában van, hogy eredetileg a Sony nem egy saját játékkonzollal képzelte el a jövőt, hanem a Nintendo számára segítettek volna be.

Ken Kutaragi, a Sony hardveres géniusza azután kezdett el érdeklődni a konzolok iránt, hogy látta a lányát játszani a Nintendo egyik konzolján. A tervek szerint a Nintendo egyik következő masinájához, az SNES-hez szállított volna a Sony audio chipeket, valamint CD-meghajtókat, addig ugyanis a játékok még mindig "kazettákon" (cartridge) érkeztek.

Forrás: Famitsu

A Nintendónak végül nem tetszett a dolog üzleti része, így a két japán vállalat útjai elváltak egymástól, a Sony viszont nem vágta kukába az addigi munkát, hanem inkább elkészítette a saját konzolját PlayStation néven.

Úgy tűnik azonban, hogy a Sony már jóval korábban, egészen konkrétan az 1970-es években próbálkozott egy játékkonzollal. A projektből végül nem lett semmi, és az egyetlen fennmaradt prototípus is egy annyira korai változat, hogy, a Sony logója sem szerepel rajta, ráadásul még nevet sem adtak neki, pusztán "TV-re köthető játékgép prototípus"-nak hívták.

Ez a masina néha feltűnik különböző japán kiállításokon, azonban érdekes módon nagyon keveset tudni róla. Az biztos, hogy cartridge-eket használt a játékok betöltésére, és hogy a nevének megfelelően tévére lehetett dugni, de innentől kezdve már homályosak a részletek.

Forrás: Famitsu

Mivel kontroller nem készült hozzá, a jelenlegi feltételezések szerint magán a konzolon található piros és kék jelölésű gombokkal lehetett irányítani a játékokat, a gép jobb oldalán található nagydarab tekerővel pedig görgetni lehetett, esetleg úgy használni, mint a klasszikus Pong gördítőjét. Ennek megfelelően nyilván túl komplex játékok nem készülhettek rá, de persze a korának megfelelő lehetett.

Érdekes módon még maga a Sony sem tud (vagy nem akar) információkat közölni a gépről, még azt sem tudják, hogy konkrétan az 1970-es éveken belül pontosabban mikor készülhetett a prototípus.

A kinézete mindenesetre magával ragadó, nem véletlenül tartoztak a Sony termékei hosszú évtizedekig a legkívánatosabb holmik közé, mielőtt az Apple szépen-lassan átvette ezt a pozíciót. Akárhogy is, ennyi idő után sajnos már nem valószínű, hogy újabb információkat tudhatunk meg erről a misztikus kis masináról, mint ahogy az sem valószínű, hogy egyáltalán működik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!