Drágán jön hazánkba az LG kifordítható telefonja, de akár egy tévé is járhat mellé

Vágólapra másolva!
Néhány napon belül Magyarországra is megérkezik az LG Wing, és bizonyos előrendelői akciók keretében akár egy LED tévé is járhat ajándékbe a telefon mellé. A telefon maga pedig nem lett éppen olcsó, de cserébe elég különleges is.
Vágólapra másolva!

Az LG korábban már bemutatta idei különleges csúcskészülékét, ami a Wing névre hallgat, és hűen követi a vállalat azon törekvéseit, melyek szerint a legfelső kategóriában illene valami olyat mutatni, amit máshol nem láthatunk. Hogy ilyen trükkökre valójában mennyire lehet szükség, és mennyire ragadnak meg egyszer-egyszer használatos látványosságoknak, az persze jó kérdés.

Az LG Wing nagy trükke, hogy valójában két kijelző található a telefonban, és nagyobbik fő kijelző pedig képes vízszintesen elfordulni a másikhoz képest.

Az elülső képernyő a teljes értékű: ez 6,8 hüvelykes és P-OLED technológiával készül, és ugyan alul-felül találhatunk rajta minimális kávákat, belógó szenzorsziget viszont nincsen - a szelfikamera egy kiugró kis modulban kapott helyet. Ha kiforgatjuk ezt a kijelzőt, akkor alatta találunk egy ehhez képest sokkal kisebb, 3,9 hüvelykes, G-OLED panellel szerelt egységet.

Forrás: LG

Ezzel kapcsolatban számos különböző felhasználási módot prezentált az LG, például a felső kijelző megmaradhat teljesen a videózásnak, míg az alsón intézhetjük a tekerést, a hangerőszabályozást és az egyéb eszközöket. Chatelésnél akár az alsó, akár a felső képernyőn megjelenhet billentyűzet (ha az utóbbit választjuk, nagyon kényelmessé válik a gépelés), de használhatjunk egyszerre két külön csevegőprogramot is.

Számos alkalmazást külön felkészítettek már erre a rendszerre, amiket pedig nem, azokat az osztott-képernyős mód segítségével pakolhatjuk át egyikről a másikra.

Az LG Wing egyik legnagyobb trükkje azonban mégiscsak az, hogy kifordított állapotban képes Gimbal-kameraként működni. Ilyenkor nem a 64 megapixeles főkamerát használja, hanem a két széleslátószögű kamerát egyszerre (amiből az egyik 13, a másik 12 megapixeles), ennek segítségével pedig a telefon mozgatása nélkül képes nagy területet belátni.

Forrás: LG

A Gimbal-mód segítségével gyönyörűen stabilizált, fölösleges remegésektől és mozgásoktól mentes videókat készíthetünk, ráadásul az elsó képernyő ilyenkor sem dísz, hanem különböző kezelőszervek állnak rendelkezésre. Adott például a joystick, amivel a telefon mozgátása nélkül pásztázhatunk a kamerával, de beállítható témakövetés, és first-person mód is, a lakat ikonnal pedig lezárhatjuk a rendszert, és ilyenkor a kamera minden áron próbálja tartani az általunk belőtt képet.

Az egyetlen negatívum, hogy Gimbal-módban csak 1080p-s felbontás érhető el a 4K helyett, hiszen a végeredmény tulajdonképpen a nagyobb felbontású képről "vágja le" a rendszer, tehát itt kompromisszumot kellett kötni.

A készülékbe egyébként Qualcomm Snapdragon 765G jelzésű processzor került, 8GB-nyi memória és 128GB tárhely mellett, így tehát vélhetően minden igényt ki fog elégítani, a beéíptett 4000mAH-s akkumulátor pedig akkor is képes egy napnál tovább húzni, ha aktívan használjuk mindkét kijelzőt. Természetesen az 5G támogatása is adott.

Forrás: LG

Magyarországon az LG Wing egészen pontosan 399 900 forintos ajánlott fogyasztói áron kerül piacra, és elérhető lesz az üzletekben, valamint a szolgáltatók kínálatában is. Az árazás bátran sikerült, így az LG némi előrendelői bónusszal igyekszik megdobni a vásárlási kedvet október 29-től: egy előrendelői akció keretében egy ideig sterilizálós tokkal ellátott LG Free Tone FN6 vezetékmentes fülhallgató jár a telefonhoz,

de érdemes lesz odafigyelni, mert bizonyos partnereknél még egy 32 hüvelykes LG LED tévét is megkaparatinhatunk ajándékba.