Jön az olcsóbb laptopokba az Intel videokártyája

intel laptop notebook coffee lake
Vágólapra másolva!
Az asztali PC-s verziója csak gyártók számára lesz elérhető.
Vágólapra másolva!

Nem igazán jött össze idén az Intelnek a dedikált videokártyák piacára való nagy belépés. Az eredeti elképzelésekkel ellentétben az Intel Xe DG1 asztali PC-s videokártya kizárólag a számítógépgyártók számára lesz elérhető, azaz csak márkás konfigurációkban bukkan majd fel, az érdeklődő partnerek valamikor 2021 első felétől rendelhetnek belőle.

A kép csak illusztráció Forrás: Intel Corporation

Ez nem óriási meglepetés, a korábbi nyilvános demói során nyilvánvalóvá vált, hogy teljesítményre egy erősen belépőkategóriás megoldásról van szó, elsősorban a GeForce GT 1030 és a Radeon RX 550 ellenfelének tűnt. Emiatt a hírek szerint a kártyagyártók nem látták értelmét, hogy foglalkozzanak vele, plusz jó eséllyel az Intelnek sem érte volna meg különösebben a piacra dobása.

Szerencsére jelen esetben a technológia nem veszett el, csak átalakult: Iris Xe MAX néven az Intel bejelentette az olcsóbb laptopokba szánt változatát, amely a 11. generációs Intel Core processzorokkal szerelt egyes noteszgépekben bukkan majd fel még idén.

Nagyjából a GeForce MX350 szintjén van a dedikált Intel Iris Xe Max Forrás: Intel

Az Intel saját mérései szerint a dedikált videovezérlő körülbelül a GeForce MX350 szintjén van teljesítményben, így a processzorba integrált videovezérlőhöz képest alaposan felgyorsíthat bizonyos típusú kreatív munkákat, plusz egy kis játékra is lehetőséget ad.

Az Intel Iris Xe Max specifikációi, a 96 EU alatt 768 shader processzort kell érteni Forrás: Intel

A saját mérései szerint Full HD felbontásban, játéktól függően alacsony vagy közepes minőségi beállítások mellett minden tesztelt címben képes volt hozni a legalább 30 képkocka / másodperces átlagsebességet. A grafikonon látható játékok közül a Shadow of The Tomb Raider, a Metro Exodus, a Hitman 2, továbbá a Borderlands 3 futott alacsony minőségi beállítások mellett, a többit közepesen tesztelte a vállalat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!