Nem lehet külső tárhelyre menteni a PS5 játékait

sony playstation 5 ps5
Így néz ki a Sony PlayStation 5 kezdőképernyője
Vágólapra másolva!
Az új Xboxokon legalább archiválási célból kimásolhatóak a külső háttértárakra.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban a média egy része a tesztek megírása érdekében megkapta a Sony PlayStation 5 és az Xbox Series gépek végleges változatait, ennek megfelelően pedig szinte minden nap érkeznek információk a konzolok eddig tisztázatlan vagy váratlan sajátosságairól.

Így néz ki a Sony PlayStation 5 kezdőképernyője Forrás: Sony

Most a PlayStation 5 kapcsán érkezett egy kellemetlen információ: a specifikusan rá készült játékok kizárólag a belső háttértáron tárolhatóak, az Xbox Series gépekkel ellentétben nincs mód arra, hogy a játékosok USB-s külső háttértárra biztonsági másolatot készítsenek belőlük.

Ez két okból is probléma: a lassú netkapcsolattal rendelkezők így kénytelenek lesznek újból letölteni az újrajátszani kívánt címeket, másrészt pedig átmeneti helyfelszabadítási célból sem archiválhatóak a telepített játékok. Pedig a konzol csak 667 GB szabad helyet kínál, és egy darabig nem lesz a burkolata alá kerülő, M.2 formatervű SSD-vel bővíthető a beépített háttértára.

Szerencsére a PS4-es játékokat lehet USB-s külső háttértárra telepíteni és onnan futtatni, csak a PlayStation 5-ös címeknek kötelező a beépített háttértáron terpeszkedniük, ami javít a helyzeten.

Végül érdekes, hogy a PS5-ös címek mentett játékállásairól sem lehet manuálisan biztonsági mentést készíteni, míg a PS4-es játékok esetében továbbra is elérhető ez a lehetőség. Ettől függetlenül a PlayStation 5 szinkronizálja a felhővel a játékmentéseket, így azok nem vesznek el például a játékok törlése, vagy épp a konzol meghibásodása esetén.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!