Papírmunkát hamisított az Apple gyártópartnere

A kimerültségtől a üzemsoroknál alvó munkások a Pegatron gyárában - a BBC Panorama rejtett kamerás felvétele
Vágólapra másolva!
Nem kaphat újabb megbízásokat a diákokkal kapcsolatos visszaélések miatt a Pegatron.
Vágólapra másolva!

Kínos botrány robbant ki a Pegatronnál, a tajvani székhelyű vállalat az Apple egyik legnagyobb gyártópartnere, többek közt egyes iPhone 12 mobilok is a kínai gyáraiból kerülnek ki. A Bloomberg szerint a cég egyelőre nem kaphat újabb szerződéseket, mivel az Apple etikai kódexét megsértve dolgoztatott diákokat a kínai gyáraiban, és papírmunkát hamisított a praktika elrejtése céljából.

A kimerültségtől a üzemsoroknál alvó munkások a Pegatron gyárában - a BBC Panorama rejtett kamerás felvétele (2014) Forrás: BBC

Az Apple szerint a Pegatron a vállalt kötelezettségeit megszegve a diákokat éjszakai műszakok vállalására és túlórázásra utasította, plusz időnként a munkaköri leírásukban nem szereplő feladatokat is rájuk bízott. Mindezt pedig a dokumentáció meghamisításával próbálta eltitkolni, ám a trükközésről tudomást szereztek az Apple ellenőrei.

A Pegatron tájékoztatása szerint a kihágásokért felelős személyt már elbocsátotta, a diákokat pedig a megfelelő kompenzáció kifizetése és ellátás biztosítása mellett hazaküldte. Ennek ellenére a vállalatnak jó eséllyel további garanciákat kell szolgáltatnia, hogy nem fordul elő többé ilyen incidens, különben nem kaphat újabb megbízásokat az Apple-től.

A már megkötött szerződéseket nem érinti a botrány.

A Pegatron kínai gyárainak mostanra meglehetősen hosszú történetük van az állítólagos és bizonyítást nyert munkajogi kihágások terén.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!