Nagyon óvatos lesz a decemberi biztonsági frissítéseivel.

Nemrég volt egy rendkívül szerencsétlen frissítési sorozata a Microsoftnak, a havi rendszeres biztonsági és funkcionális frissítései némi túlzással több problémát okoztak egyes felhasználóknál, mint amennyit megoldottak. Szerencsére az elmúlt hónapokban jól vette az akadályokat, a legutóbb most kedden kiadott javításai sem okoztak gondokat, és szeretné a cég, ha ez idén már így is maradna.

A kép csak illusztrációForrás: Taryn Elliott / Pexels

Ennek érdekében a Microsoft csendben tudatta, hogy az év hátralévő részében kizárólag a tudomására jutott sebezhetőségek javításaival, továbbá ezek tesztelésével lesz elfoglalva, a nem túlságosan égető egyéb hibák javítási kísérleteitől a lehető legnagyobb mértékben tartózkodni fog. Ennek megfelelően a december 8-án esedékes, idei utolsó hibajavító kedd a remények szerint nagyon simán fog menni, nem kell majd tűzoltással foglalkoznia a felhasználóknál jelentkező problémák miatt.

A mostani különleges eljárás okát sejthetően az év végi szabadságolások és az ünnepi szezon jelentik: félő, hogy nagy baj esetén nem állna a rendelkezésére megfelelő mennyiségű idő és munkaerő a súlyos gondok orvoslására. A december különösen nem alkalmas időszak az otthoni és vállalati felhasználókkal való kibabrálására.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!