Reeleket akar nézetni az Instagram

Vágólapra másolva!
A legutóbbi frissítés óta nagy hangsúlyt fektet a Reelekre az Instagram - veszélyben lehet a TikTok.
Vágólapra másolva!

Az Instagram legutóbbi frissítését követően nagy lesz a hangsúly a Reeleken és a Shop funkción, ezeket ugyanis a lehető legjobban igyekeznek a felhasználók elé tenni. Mindkettő ott lesz a főoldalon, az alsó navigációs sávon, külön szekciókban. Áthelyezték a posztolás és a lájkolás gombokat is, jobb felülre.

Forrás: instagram

A Reelek a TikTokra jelentenek választ az Instagram részéről, egy alplatformról van szó, ahol rövid vertikális videókat lehet készíteni. Minden olyan, mint a TikTokon. Igazából egyik újítás sem teljesen új, a kereséskor a nagy csempében eddig is Reelek jelentek meg, és Shop is volt.

Az Instagram szerint azonban az emberek már másképp alakítják és élvezik a kultúrát, és ha nem változik az Instagram, akkor elveszíti az emberek érdeklődését. Azzal persze sokan vitatkoznak, hogy valóban erről szól-e a kultúra, de az kétségtelen, hogy félhet a TikTok, mert aki vevő erre a fajta tartalomra, azt átszippanthatja az Instagram.