A nálunk csütörtökön megjelenő konzolt rögtön a legújabb frissítéssel várhatjuk majd, kérdés, hogy ez megoldja-e a külföldi felhasználók által eddig tapasztalt kisebb-nagyobb gondokat.

A Sony kiadta az első rendszerfrissítést a múlt héten (néhány régióban) megjelent PlayStation 5-höz. Az anyag egészen pontona 886 megabájtot foglal, azonban a vállalat szokás szerint meglehetősen szűkszavú azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen javításokra is számíthatunk.

Ez már egyfajta "mém" a Sonynál: az előző generációban szinte minden frissítésnél csak annyit írtak, hogy "javul a rendszer stabilitása", most pedig csak azt közölték, hogy "javul a rendszer teljesítménye".

Akárhogy is, nagyon úgy tűnik, hogy a konzol rajtja egyelőre nem problémáktól mentes. Szerencsére maga a hardver az eddigi tapasztalatok alapján többnyire rendben van, csak néhány beszámolót hallani netszerte meghalt konzolokról, viszont a szoftveresen oldalon már akadnak gondok.

Egyelőre nehéz pontosan rámutatni, hogy ezeket mi okozhatja, de jelenleg az alvó módra (Rest mode) gyanakodnak a legtöbben. Ez ugyebár az a lehetőség, amikor a konzol nem kapcsol ki teljesen, hanem egyfajta készenléti állapotba megy át, ahonnan pillanatok alatt feláll és rögtön onnan folytathatjuk a játékot, ahonnan abbahagytuk.

Sony PlayStation 5 Digital EditionForrás: Sony

Sokan arról számoltak be, hogy az alvó mód jelenleg eléggé problémás, főleg akkor, ha az új Spider-Man játék alatt küldjük el pihenni a konzolt. Ilyenkor a következő bekapcsolásnál azzal az üzenettel fogad minket, hogy le kell futtatnia egy ellenőrzést a csatlakoztatott külső meghajtón. Ez azért érdekes, mert a PS5-ös játékok csak a konzol saját, belső meghajtójáról futnak. Ráadásul ha ez a folyamat végig fut, akkor a legtöbben egy fekete képernyővel szembesülnek, így manuáliusan kell újraindítani a gépet.

Egyelőre tehát érdemesebb lehet kikapcsolni az alvó módot, és ezzel úgy tűnik, hogy a jelenlegi gondok többsége elkerülhető, de azért ettől függetlenül is többen említenek véletlenszerű kifagyásokat, összeomlásokat.

A PlayStation 5 nálunk november 19-én jelenik meg, így legalább egy frissítéssel beljebb leszünk mint azok az országok, ahol már múlt héten kapható volt.