A legfrissebb kutatásból kiderült, hogy az emberek nagy része továbbra sem használ túlságosan biztonságos jelszavakat, pedig ez egyre fontosabb lenne. Még ha az első néhány helyezettet csak ideiglenes "eldobható" jelszónak használják is sokan, önmagukban a számok mégis ijesztő képet festenek.

Manapság ha egy gyenge, könnyen visszafejthető jelszót használunk, az körülbelül olyan, mintha tárva nyitva hagynánk a lakásunk ajtaját, mikor elmegyünk nyaralni - lehet, hogy megússzuk a betörést, de azért valószínűleg egyikünk sem szívesen kísérletezne vele. Számos internetes biztonságtechnikai vállalat próbál évről évre rámutatni arra, hogy a felhasználók többsége még mindig rendkívül egyszerű, könnyen feltörhető jelszót használ, azonban láthatóan nem sokat javul a helyzet az idő előrehaladtával.

A NordPass idei felméréséből ugyanis az látszik, hogy a legtöbbet használt jelszavak alig változnak az évek során.

2020 legnépszerűbb kódja (nem túl nagy meglepetésre) az "123456" volt, amit mintegy 2,5 millió ember talált megfelelőnek, és amit több mint 23 millió alkalommal fedtek fel különböző rosszakarók, ugyanis kevesebb mint 1 másodpercbe kerül a feltörése.

2020 második legnépszerűbb jelszavánál a mintegy 960 ezer felhasználónak sikerült tovább jutnia a numerikus billentyűzeten, így jutottak el addig, hogy "123456789". Mindenesetre jobb mint az előző változat, mert bár ezt ugyanúgy kevesebb mint egy másodperc alatt fel lehet törni, de ez a jelszó már csak 7 millió 800 ezer alkalommal esett áldozatul.

Érdekes, hogy a harmadik helyezett a "picture1", ami új a listán, és egyben érdekes is, ez ugyanis nem egy teljesen rossz jelszó, hiszen betűket és számot is tartalmaz vegyesen, ennek megfelelően körülbelül 3 órába kerül feltörni, és ez csak 11190 alkalommal sikerült idén. Népszerűsége alapján mégis a dobogó harmadik fokán kötött ki mintegy 370 ezres használattal.

A negyedik és ötödik helyen régi ismerősök tanyáznak, a "password" és az "12345678", melyeket már ismét kevesebb mint egy másodperc feltörni, és az előbbit 3,7 milliószor, az utóbbit 2,9 milliószor meg is tették 2020-ban.

Így néz ki a top 10-es lista 2020-ban:

  1. 123456
  2. 123456789
  3. picture1
  4. password
  5. 12345678
  6. 111111
  7. 123123
  8. 12345
  9. 1234567890
  10. senha

A kutatások szerint az emberek többsége egyszerű, könnyen megjegyezhető jelszót használ, ami kényelmes, viszont pont ezek azok, amiket eléggé könnyű feltörni. Minél könnyebb emlékezni valamire, annál sérülékenyebb.

A NordPass rámutatott három vidám érdekességre is:

  • Tavaly a One Direction nevű zenekar után a "onedirection" jelszó a 184. legnépszerűbb volt a listán, idén azonban nem került be a top 200-ba. Vajon a zenekar rajongói tudatosabbak lettek jelszóválasztás terén, vagy a banda népszerűsége esett vissza most, hogy a tagok inkább szólókarrierbe kezdtek?
  • Tavay a legnépszerűbb jelszónak használt név az "Ashley" volt, ami akkor a 26. helyen futott be. Idén visszaesett a 31. helyre, és a legnépszerűbb jelszavas név az "aaron431" lett, ami a 18. helyen tanyázik.
  • A top 200-nak kevesebb mint a fele, egészen konkrétan 78 jelszó új idén a listán.
Forrás: AFP

Hogyan találjunk ki jó és erős jelszót?

A szakértőknek erre is sok tippjük akad. Mindenképpen érdemes elkerülni a hétköznapokban is használt, mindenki által ismert szavakat, valamint a billentyűzeten közvetlenül egymás mellett található betűk vagy számok sorrendjét - például "qwerty" vagy "123456". Érdemes továbbá mellőzni az ismétlődő betűket és számokat (például "aaaa"), és semmiképpen se használjunk a jelszóban olyan személyes adatokat, amiket esetleg más is tudhat, úgy mint születési dátum vagy telefonszám.

Az egyik legfontosabb dolog, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy minden egyes fiókhoz érdemes külön jelszót kitalálni, és legalább 90 naponta megváltoztatni őket.

Ezek a jelszavak pedig legyenek hosszúak, legalább 12 karakteresek vagy még hosszabbak. Mindenképpen legyen bennük vegyesen kis- és nagybetű, szám és szimbólum, így ugyanis rendkívül nehéz lesz feltörni őket. Persze ezeket nem egyszerű megjegyezni, éppen ezért érdemes lehet jelszómenedzselő programokat használni, amik minden fiókhoz generálnak nekünk egy megfelelő erősségű jelszót, majd azt eltárolják egy szigorúan titkosított tárolóba, és amikor szükségünk van rá, akkor elég csak kikérnünk a programból.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!