Nem könnyű szerezni az új MacBookokból

Vágólapra másolva!
Rendelhetőek az M1 processzoros Apple Macek, de több hetes kiszállítási időre kell számítani majdnem mindenhol.
Vágólapra másolva!

Már elérhetőek az Apple saját M1 processzorával szerelt MacBookjai, ezeket meg lehet rendelni, azonban ténylegesen hozzájuk jutni nem olyan könnyű. A jelek szerint az Apple nem igazán tudja tartani a lépést az ezek iránt támasztott kereslettel. Emiatt aztán a kiszállítási idők egyre csak emelkednek, a legtöbb országban 1-2 vagy 2-3 hétre vállalja már csak az új MacBook Air, MacBook Pro és Mac mini modellek kiszállításait az Apple.

Forrás: 9to5mac

A legjobb esetben is 1-2 hetet kell várniuk azoknak, akik le akarnak csapni az új gépek egyikére. Az adatok alapján a leghamarabb a Mac minik rendeléseit tudja teljesíteni az Apple, van, ahol ez 4-5 nap alatt odaér.

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az eltérő konfigurációknak eltérő kiszállítási ideje van. Utólag sajnos sem a RAM-ot, sem a tárhelyet nem lehet fejleszteni, ezeket az alaplaphoz forrasztja az Apple, vagyis körültekintően kell választani vásárlás előtt.