Várni kell a PlayStation 5 sikerjátékaira

uncharted 4 sony playstation 4 videojáték naughty dog
Uncharted 4: A Thief's End
Vágólapra másolva!
Jövőre még aránylag vegetálni fog az új konzolgeneráció.
Vágólapra másolva!

Papíron már hazánkban is elérhetővé váltak az új generációs játékkonzolok, az elvártnak megfelelően pedig nem egyszerű szerezni belőlük, az elégtelen gyártói kapacitás miatt várhatóan az Xbox Series és PlayStation 5 gépekből is még hónapokig rendkívül szűkösek lesznek a készletek.

Uncharted 4: A Thief's End Forrás: Naughty Dog

Talán sovány vigasz, de a PlayStation-üzletág ügyvezető igazgatója a TASS hírügynökségnek adott interjújában kifejtette, hogy szerinte az új konzolgenerációt meghatározó játékok csak olyan 2022-től kezdve válnak majd elérhetővé, mivel a fejlesztőknek időre van szükségük a hardveres képességeik kiismeréséhez és kihasználásához. Ez a jelenség a korábban kiadott konzolok esetében is igaz volt, drámai a különbség az életciklusuk elején és végén kiadott, big budget sikerjátékaik között.

Nem a világ vége, ha valakinek egyelőre nem jutott a PS5-ből.

Emellett Jim Ryan újból leszögezte, hogy a 2021-2022-es időszakban a PlayStation 4-gyel rendelkezőknek sem kell búslakodniuk, a Sony nem fogja cserben hagyni őket. Ez teljesen érthető, hiszen az elmondása szerint világszerte jelenleg olyan 114 millió darab PS4 van aktív szolgálatban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!