Az LG egyik szabadalma egy olyan 17 hüvelykes laptopot ír le, aminek feltekerhető a képernyője.

Az LG már a Wing mobiljának a bemutatójakor jelezte, hogy készül egy feltekerhető kijelzős okostelefonnal. Az Oppo végül megelőzte, igaz, a rivális egyelőre csak koncepciót mutatott. Az LG-nek pedig van már a piacon 60 000 dollártól kapható feltekerhető tévéje, és a jelek szerint hamarosan jöhet a feltekerhető képernyős LG laptop is.

Forrás: lg

Az LG-nek az egyik friss szabadalma ugyanis egy 17 hüvelykes, feltekerhető képernyős laptopról szól. Használaton kívül a kijelző egyszerűen feltekeredik, szükség esetén pedig 13,3 és 17 hüvelyk között bármilyen méretre kitekeredik.

A mellékelt képek alapján a billentyűzettel és az érintőpaddal is trükköznének a kompakt méret érdekében. A koncepció érdekes, de veszélyes is, hiszen a formátum nem biztos, hogy elnyeri a vásárlók tetszését, továbbá sérülékeny is lehet. Szokás szerint a szabadalmi bejegyzéseket eleve nem szabad úgy kezelni, hogy kész termék érkezését jelzik, de az jól látszik, hogy az LG-nek bőven vannak ötletei a jövőre nézve.