Vegytiszta luxus a Samsung új csúcstévéje

samsung the wall tévé televízió
The Wall (110")
Vágólapra másolva!
A jövő év elején kerül piacra a microLED paneles készülék.
Vágólapra másolva!

Nagyon rákapott a sok millió forintos presztízstévék készítésére a Samsung, most épp a microLED paneles The Wall legújabb változatát jelentette be. A 110 hüvelyk, azaz durván 2,8 méter képátlójú gigamegjelenítő a világ egyik legjobb képminőséget kínáló tévéjének ígérkezik, ráadásul az elődjétől eltérően ugyanolyan elvek mentén telepíthető, mint a klasszikus modellek, nem szükséges az installációjakor kisebb modulokból összelegózni. A pixelei körülbelül 100 ezer munkaórát bírnak, tipikus használat mellett olyan 10 év élettartamra lehet számítani a készüléktől.

The Wall (110") Forrás: Samsung

A 4K felbontású és HDR-t támogató The Wall további szenzációja, hogy az előlapjának 99,99 százalékát a kijelző teszi ki, ennél kávamentesebb tévét valószínűleg lehetetlen építeni. Ennek ellenére még 5.1-es hangrendszert is képesek voltak integrálni bele a mérnökök, ami a Samsung szerint olyan meggyőző minőségű, hogy nincs szükség külső hangrendszer használatára.

További érdekesség, hogy a tévé szimultán akár négy jelforrás képét is meg tudja jeleníteni, ami érdekes lehet a több hírcsatornát vagy mérkőzést követni kívánók számára.

The Wall (110") Forrás: Samsung

Az új The Wall iránt Dél-Koreában már előregisztrációval jelezhető az érdeklődés, azonban az árát még nem volt hajlandó elárulni a Samsung. A nemzetközi piacokon 2021 első negyedévében válhat elérhetővé a készülék.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!