Carl Pei 7 millió dollárt szerzett a következő ötletéhez, és az is kiderült, hogy kiktől.

A OnePlus társalapítója, Carl Pei sokak meglepetésére döntött úgy két hónappal ezelőtt, hogy új fejezetet nyit az életében, amelyben a OnePlusnak már nincs hely. Carl Pei elhagyta a OnePlust, és annyit elárult, hogy valami új fába szeretné vágni a fejszéjét.

Forrás: matridox

A jelentések szerint ő már akkor pontosan tudhatta, hogy mibe, ugyanis mostanra 7 millió dolláros tőkét szerzett. Arra is fény derült, hogy igen komoly emberek fektettek be a titkos ötletébe.

Köztük van az iPod feltalálója, Tony Fadell, Casey Neistat YouTuber, Kevin Lin Twitch-társalapító, Steve Huffman Reddit-ügyvezető, Liam Casey PCH-alapító, Paddy Cosgrave Web Summit-alapító és a Product Hunt ügyvezetője, Josh Buckley.

Carl Pei új cége Londonban nyit irodát, jelenleg dolgozókat toboroz, 10 alkalmazottja már van. Azt nem tudni, mi lesz a cég profilja, de a tippek szerint zenei hardverrel foglalkozik majd a vállalat.