A jelek szerint visszatér Liara T'Soni és az Androméda-galaxis.

Több érdekes bejelentést is hozott a The Game Awards, azonban a messze legnagyobb meglepetését a következő Mass Effect abszolút váratlan teaservideója jelentette. A rajongók szívét megdobogtatott, másfél perces mozgóképpel a BioWare nagyon kitett magáért, mostantól kezdve a játékosok garantáltan tűkön ülve várnak majd a korai stádiumban lévő projekttel kapcsolatos információkra.

A fentebb megtekinthető teaservideó négy fő részre tagolható. Az első szegmens a játéksorozat háttértörténetét idézi: az emberiség űrbéli jelenlétének kialakulását, a csillagközi utazásra használható, kikapcsolva talált mass relay tranziteszközök aktiválását, majd az első intelligens fajjal való kapcsolatfelvételkor kitört háborút. A második rész csupán néhány másodperces, de ez mit sem von le az érdekességéből: a Tejutat megtámadott reaperek hangeffektje hallható, miközben egy súlyosan megsérült mass relay mellett száguld el a kamera.

Ez erős utalás arra, hogy a Mass Effect 3 eseményei után veszi majd fel a fonalat a játék.

Ettől függetlenül a harmadik szegmens váltotta ki a legnagyobb meglepetést: látszólag a trilógiában végig komoly szerepet kapott Liara T'Soni egy havas és szeles bolygón kiemel a hóból egy N7 jelzésű páncéldarabot. Végül jön a negyedik rész, vált a kamera, a háttérben pedig feltűnik egy korábbi koncepcióképen már látotthoz rendkívül hasonló jelenet, ám ezúttal négy helyett három figura áll az XT8 jelzésű űrhajó mellett. Az egyik figura továbbra is angarának tűnik, ami az Androméda-galaxis natív faja, míg a hajó jelzése szintén az Andromeda Initiative esetében megszokott stílust követi.

Itt az előző jelenetre itt egy pillanatra visszatérve: az Androméda-galaxisban egyetlen N7 volt jelen, a havas és szeles Habitat 7 bolygón meghalt Alec Ryder.

A teaser erősen arra utal, hogy következő Mass Effect a trilógia eseményei után játszódnak majd: a reaperek legyőzése vagy uralom alá hajtása után T'Soni engedhetett Alec Ryder korábbi noszogatásának és útra kelhetett az Andromédába, de persze már csak a Mass Effect: Andromeda eseményei után érhetett oda.

Az utolsó jelenet kapcsán említett, nemrég kiadott Mass Effect koncepciórajzForrás: BioWare

Kézenfekvő volna, amennyiben az utat a Mass Effect Andromedából hiányzó, a messzi galaxis felfedezésére a második hullámban indított Keelah Si'yah űrhajón tehette meg; a történet szerint ennek az indítását el kellett halasztani a quarian, drell, hanar, batarian, elcor és volus fajok különleges igényei miatt.

Sajnos könnyen elképzelhető, hogy a Mass Effect rajongóinak még éveket kell várniuk az ötödik résszel kapcsolatos konkrétumokra, de az EA és a BioWare addig is lehetőséget biztosítanak majd számukra a további pénzköltésre, tavasszal jelenik majd meg a trilógia felújított változata PlayStation 4/5, Xbox One/Series és PC platformokra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!