Négy összehajtható mobilt hozhat jövőre a Samsung

Vágólapra másolva!
A szivárgások szerint két Galaxy Z Fold és két Galaxy Z Flip modellel készül a Samsung.
Vágólapra másolva!

TM Roh nemrég egy hivatalos közlemény ismertette a Samsung 2021-es, mobilpiaci terveit. Elmondása szerint a következő egy évben az összehajtható okostelefonok kínálatának bővítésére koncentrálnak majd, a profi fotós és videós funkciók mellett. Hozzátette azt is, hogy megvizsgálják, mit szeretnek az emberek a Galaxy Note mobilokban, és a funkciók egy részét az összehajtható készülékeken is elérhetővé teszik a jövőben.

Forrás: tom's guide

Azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ezzel hivatalosan is elismerték-e a Galaxy Note sorozat végét. Az ETNews szerint mindenesetre négy összehajtható mobillal készül 2021-re a Samsung.

Ezek között lesz két Galaxy Z Fold, valamint két Galaxy Z Flip modell. Előbbi széria veheti át sokak szerint a Galaxy Note sorozat helyét a kínálatban – S Toll-támogatást kap továbbá még a Galaxy S21 Ultra is. Az összehajtható mobilok mindegyike 5G-képes lesz.

2022-ben állítólag már feltekerhető kijelzős Samsung mobil is lesz, olyan, amit az LG a jövő év elején szeretne bemutatni.