Tényleg folyamatban van a Windows 10 kipofozása

laptop notebook windows 10 microsoft edge bing
Vágólapra másolva!
Álláshirdetésben is megemlítette már a projektet a Microsoft.
Vágólapra másolva!

Érdekes pletyka érkezett a tavalyi év végén a Microsoft háza tájáról, belsős források szerint a Sun Valley kódnevű projekt keretében a vállalat látványosan frissíteni szeretné a Windows 10 grafikus felületének megjelenését. Most kiderült, a Microsoft valójában már októberben leleplezte a kezdeményezést egy álláshirdetésben, csak épp nem jutott el a médiába a fejlemény.

A kép csak illusztráció Forrás: Microsoft

A hirdetés eredeti szövege meglepően informatív és lelkes hangvételű volt, a „windowsos felhasználói élmények átfogó megfiatalítására" keresett benne a Microsoft egy felelős mérnököt, aki menedzseri szerepkörben végigvinné a projektet. A mostanra jóval visszafogottabbá vált fogalmazás szerint a Microsoft meg kívánta mutatni a felület frissítésével a felhasználóknak, hogy „VISSZATÉRT a Windows".

A hírek szerint a Sun Valley keretében elkészült vizuális módosítások részben vagy egészében már a Windows 10 idén ősszel elérhetővé váló főverziójában bemutatkozhatnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!