Láthatatlanul szövi át életünket a mesterséges intelligencia

Mesterséges intelligencia, Bosch, CES
Forradalmasíthatja a testedzést a mesterséges intelligenciával felvértezett masina.
Vágólapra másolva!
A német Bosch az emberek számára leginkább talán háztartási gépeiről, szerszámgépeiről, akkumulátorairól ismert. Pedig a német konszern jelen van a technológiai szektor számtalan más területén is, és régóta intenzív fejlesztéseket folytat a mesterséges intelligenciával kapcsolatban is.
Vágólapra másolva!

A vállalat koncepciója már évek óta az, hogy az ilyen eljárásokat nem pusztán szuperszámítógépekben kell alkalmazni absztrakt elméleti problémák megoldására, hanem transzportálni kell az átlagemberek mindennapjaiba is. Olyan termékekkel és szolgáltatásokkal kell előállni, amelyekbe integrálni tudják-e technológiákat. Ennek hatására pedig értelemszerűen javul a felhasználói élmény, és hatékonyabban fognak működni az említett eszközök, amellyel végül pénz és energia takarítható meg, ami a környezetvédelmi szempontok miatt is kiemelt jelentőséggel bír.

A stratégia tehát világos, és a holding 2021 elején bebizonyította, hogy mindez nem pusztán a szavak szintjén létezik, hiszen konkrét, működőképes termékekről rántották le a leplet. Hogy mekkora kaliberű dologról van szó, azt jól érzékelteti, hogy a bemutatót Michael Bolle a Bosch igazgatótanácsának tagja, valamint digitális és technológiai igazgatója, illetve Mike Mansuetti, a Bosch észak-amerikai régiójáért felelős elnöke tartották.

AI és IoT az egészség védelmében

A mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) és a dolgok internete (Internet of Things, IoT), azaz a rengeteg egymással állandó kapcsolatban lévő eszközök rendszereinek összeházasítása a Bosch egyik fő célja. Így születtek meg a vállalat AIoT megoldásai, amelyek közül többet a koronavírus-járvány elleni küzdelemben is be kívánnak vetni.

Ilyen például az az új szenzor, amely állandóan monitorozza a levegő aeroszol koncentrációját a levegő minőségének, illetve a relatív páratartalom állandó mérésével.

Ezeket az adatokat pedig nagyon jól fel lehet használni a vírus terjedésének lokalizálása során. Szintén hatékonyan segíthetik a vírus elleni küzdelmet a Bosch biztonsági kamerái, amelyek a mesterséges intelligenciának köszönhetően számos ügyfélspecifikus alkalmazást kínálnak. Egy új kamerarendszer például integráltintelligens videóelemzéssel, érintés nélkül, anonim módon és legfeljebb fél fok eltéréssel méri a testhőmérsékletet. Ezek a kamerák a Bosch Security and Safety Things start-up vállalkozásának nyílt kameraplatformjához fejlesztett szoftveres megoldás segítségével – az aktuális koronavírus-szabályozásnak megfelelően – ellenőrizni tudják az üzletek eladóterében egyszerre tartózkodó személyek számát.

A levegő minőségét is az AI bevetésével vizsgálják. Ez hasznos lehet a kórokozók kiszűrésében. Forrás: Origo

Szintén a védekezést szolgálja a Bosch Vivalytic nevű készülék koronavírus PCR-tesztje, ami egy jó példa arra, hogy a technológiai cégek milyen specializált technológiákkal tudnak segíteni a pandémia elleni küzdelemben. Ez a masina gyors eredményt képes adni: a laboratóriumok, orvosi rendelők, idősotthonok és kórházak egyidejűleg akár öt mintát is kiértékelhetnek, és az eredmény 30 percen belül már rendelkezésre is áll. A Bosch munkatársai arról is informáltak, hogy most debütál a vállalat új hordozható hemoglobinmérő berendezése, amely ujjszkenneléssel állapítja meg a vérszegénységet. Ez a készülék azokban a régiókban lehet különösen hasznos, ahol az orvosi ellátás gondot jelenthet. A mesterséges intelligenciával rendelkező hemoglobin-monitor 30 másodpercen belül ad eredményt, laborvizsgálat és vérvétel nélkül.

Az edzés forradalma

A virtuális eseményen emellett szóba került egy másik eszköz is, amely forradalmasíthatja a testedzést, a sportolást. Ez ugyanis a világ első, testen, és így akár fülön is viselhető, direkt az okos eszközök kiegészítőjeként, azok számára tervezett szenzor.

Forradalmasíthatja a testedzést a mesterséges intelligenciával felvértezett masina. Forrás: Origo

Ez a deep learning, azaz öntanuló technológiát alkalmazó mesterséges intelligencia-alapú érzékelő, amellyel szó szerint testre szabható az edzéskövetés. A masina különlegessége, hogy a mesterséges intelligencia technológiák a miniatürizálásnak köszönhetően nem egy távoli szerveren futnak, hanem magában az érzékelőben. Ebből fakadóan nincs szükség állandó internetkapcsolatba, ami értelemszerűen javít az energiahatékonyságon, és jó hatással van az adatbiztonságra is.

Mesterséges intelligencia a klímavédelmi célokért

A Bosch a mesterséges intelligencia eljárásokat is felhasználja a zöld célok elérése érdekében. A vállalat kidolgozott egy saját felhő alapú energiaplatformot, amely intelligens, automatikusan tanuló algoritmusokkal csökkenti a gépek energiafelhasználását, növelve a gyártási folyamatok hatékonyságát. A platformot már a Bosch több mint száz telephelyén alkalmazzák, jelentős mértékben hozzájárulva a vállalat szén-dioxid kibocsátás törekvéseihez. E folyamat pedig már konkrét, kézzel fogható eredményeket is hozott. A számítások szerint a konszern mind a 400 telephelye világszerte már 2020 óta szén-dioxid-semlegesen működik. A Bosch így az első globális iparvállalat, amely már nem hagy szén-dioxid lábnyomot saját energiaelőállítása során. Ide kapcsolódnak azok a mobilitás alapú Bosch szolgáltatások, amelyekkel a vállalat az elektromos gépjárművek tulajdonosait célozza meg. Ilyen például az "Akkumulátor a felhőben" nevű eljárás, amely intelligens szoftverelemzés segítségével akár 20 százalékkal is mérsékelheti az akkumulátorok elhasználódását.

Mesterséges intelligencia a Holdon

2020-ban a német cég bemutatta az ISS, azaz a Nemzetközi Űrállomás számára készített SoundSee mesterséges intelligencia-szenzorrendszerét, idén pedig egy új fejlesztéssel rukkoltak elő. Egy olyan megoldással, amellyel a Holdra juttatják el az AI-t, amely az ott zajló kutatásokat segíti. A NASA Tipping Point projektjében a Bosch az Astrobotic és a WiBotic vállalatokkal, valamint a Washingtoni Egyetemmel közösen dolgozik egy olyan technológia fejlesztésén, amely kisebb robotok Holdon történő működését intelligens navigálással és vezeték nélküli töltéssel segíti. A Bosch Pittsburghben és a Szilícium-völgyben dolgozó kutatói a mesterségesintelligencia-alapú, intelligens adatelemzés és a vezeték nélküli hálózati megoldások szakterületein szerzett tapasztalataikkal vesznek részt a projektben, és a projektben szerzett ismereteiket a Bosch „földi” AIoT-megoldásainak további fejlesztésében is használják majd.

Ebből is látszik, hogy a Bosch elkötelezett a mesterséges intelligencia eljárások fejlesztésében. Azonban mindezt a cég vezetése külön ki is hangsúlyozta. A virtuális, online bemutatót tartó Michael Bolle, aki ugyebár a Bosch igazgatótanácsának tagja, kerek-perec kijelentette, hogy

Természetesen ezzel lehet vitatkozni, lehet ezzel egyet nem érteni, de az tény, hogy a Bosch ezzel kijelölte a konszern útját a következő évtizedekre. Hogy ez jó döntés volt-e, azt majd az idő eldönti.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!