Hallatlan partifunkciót kap a Google Stadia

hitman 2 io interactive videojáték
HITMAN 2
Vágólapra másolva!
A Hitman-játékokban lesz elsőként elérhető a State Share.
Vágólapra másolva!

Január 20-tól elérhetővé válik a hazánkban is használható Google Stadia játékstreamelő szolgáltatás eddigi legérdekesebb egyedi funkciója, a State Share főként a játékmenetüket élőben közvetítők és a nézőközönségük interakcióját emelheti teljesen új szintre.

HITMAN 2 Forrás: IO Interactive

A State Share segítségével a támogatott játékkal játszók megtehetik, hogy generálnak egy különleges linket, majd az adott játék stadiás változatával szintén rendelkezők ezt megnyitva ugyanott és ugyanúgy lesznek a játékban, mint a linket megosztott személy. Implementációtól függően például azonos helyen állnak majd a pályán, ugyanazok a tárgyak lesznek náluk, ugyanannyi lőszer lesz a fegyverükben, ugyanaz a küldetés lesz aktív.

A streamerek esetében ez lehetőséget teremt a közönségük játékba való aktív bevonására: a nézőik összemérhetik velük a képességeiket, vagy éppen megpróbálhatják alternatív módon kezelni az adott helyzetet.

Első körben a Hitman és a Hitman 2 támogatják majd a lehetőséget, ezek átmenetileg nem is érhetőek el a Stadiában a funkció tesztelése miatt. A fejlesztő IO Interactive szerint ettől függetlenül a jelenleg fejlesztés alatt álló Hitman 3-ban lesz csak igazán alapos és érdekes a State Share, hiszen már alapvetően a funkciót támogatva fog megjelenni a játék, nem utógondolatként kerül bele.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!