Megújult a Samsung olcsó SSD-családja

samsung evo 870 ssd
Samsung Evo 870 SSD
Vágólapra másolva!
Kedvező áron hoz korrekt teljesítményt a 870 Evo széria.
Vágólapra másolva!

Hónapokkal ezelőtt köztudomásúvá vált, hogy a Samsung egyelőre nem kíván kivonulni a legolcsóbb szilárdtest-meghajtók piacáról, most pedig végre sikerült bejelentenie a jó ideje pletykált 870 Evo termékcsaládját. A kapacitás alapján öttagú széria továbbra is SATA csatolófelületet használ, ennek megfelelően igencsak le van maradva teljesítményben az M.2 formatervű SSD-k krémjétől. Ettől függetlenül a vevők döntő többsége számára tökéletesen elegendő tempóra képes, és persze bármely szabadon választott merevlemezt a földbe döngöl.

Samsung Evo 870 SSD Forrás: Samsung

A Samsung 870 Evo már házon belül fejlesztett vezérlőt használ, amelynek köszönhetően az előd 860 Evo termékekhez képest akár bő harmadával is csökkenhetett véletlenszerű adatolvasáskor a válaszideje. Ennek persze kevés jelentősége van, már évek óta a csatolófelület limitáció akadályozzák a SATA SSD-k gyorsulását, a válaszidő a legkisebb gyakorlati gond.

A Samsung szerint a 870 Evo széria 560 MB/s szekvenciális olvasási és 530 MB/s szekvenciális írási tempóra képes, a véletlenszerű olvasási és írási sebességei ilyen sorrendben 98 ezer és 88 ezer IOPS.

Az 5 év garanciával érkező család tagjai és árai:

  • 250 GB – 50 dollár (nettó 15 ezer forint)
  • 500 GB – 80 dollár (nettó 24 ezer forint)
  • 1 TB – 140 dollár (nettó 41 ezer forint)
  • 2 TB – 270 dollár (nettó 79 ezer forint)
  • 4 TB – 530 dollár (nettó 156 ezer forint)

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!