Megjelent a Google Chrome 88

google chrome
Módosíthatóak a mentett jelszavak a Google Chrome 88-tól
Vágólapra másolva!
Kisebb-nagyobb újításokkal vált elérhetővé az idei év első főverziója.
Vágólapra másolva!

Megjelent számítógépekre a Google Chrome 88, a már installált példányai automatikusan frissülni fognak rá, míg a böngésző telepítőkészlete a hivatalos webhelyről szerezhető be. Az univerzálisan elérhető újdonságai, hogy teljesen eltávolították belőle a nyugdíjba vonult Flash-beépülőt, megszűnt a macOS 10.10 Yosemite támogatása, a Windows 10 sötét módját bekapcsolva pedig jobban néznek ki a görgetősávjai. Nagyon hasznos még, hogy az új fülben megnyíló linkekre kattintáskor a webhelyek üzemeltetői kisebb eséllyel tudnak kéretlen weblapokat betölteni a kiindulási fülön.

Módosíthatóak a mentett jelszavak a Google Chrome 88-tól Forrás: Origo

Ezeken túl akad egy további fontos újdonság a böngészőben: végre módosíthatóvá váltak benne a mentett jelszavak, nem kell emiatt betölteni a Google webes jelszókezelő felületét. Az opcióhoz be kell hozni a Beállítások lap jelszavakat mutató részét, a módosítani kívánt jelszó melletti legördülő menüben található a módosítási opció.

Pontosabban elméletben ott kellene lennie, míg a gyakorlatban a funkció hullámokban való aktiválása mellett döntöttek az illetékesek. Akinél még nem jelenik meg a lehetőség, az kierőszakolhatja az aktiválását: csak be kell tölteni a böngésző címsorában a

chrome://flags/#edit-passwords-in-settings

linket, majd ott a kijelölt elemet Enabledre állítva és a böngészőt újraindítva megoldódik a probléma.

Kapcsolódó érdekesség, hogy az ígérete ellenére a Google elfelejtette kikapcsolni a böngészőben az FTP-szerverekhez való csatlakozási lehetőséget, feltehetően ezt is majd varázsütésre fogja orvosolni, távoli letiltással.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!