A Samsung jelenleg a mobil szektor legfontosabb cége az Apple mellett. De a dél-koreai vállalat is érzi a veszélyt, amelyet a feltörekvő kínai versenytársak jelentenek, így 2021-re módosított a korábbi években megismert stratégiáján. Idén nem húzták a tél végéig, és január első napjaiban bemutatták az esztendőre szánt (egyik) csúcstelefonjukat.

Ez a Samsung Galaxy S21 Ultra 5G, amelyből egy példány rögtön el is jutott az Origo Techbázisra. Ennek hála meg tudtuk nézni, hogy milyen irányba mozdult a vállalat, hogy mire helyezték a hangsúlyt.

Dizájnbomba?

Az nem is lehet kérdés, hogy ma a kihajtható kijelzőjű telefonok, például a Samsung Galaxy Fold, jelentik az igazán nagy újdonságot dizájn terén. E modellek mellett a S21 Ultra 5G-hez hasonló, tradicionális modellek a külső terén nem igazán képesek hatalmas innovációval előrukkolni.
E telefon esetében a legnagyobb újdonságot a hátlapi kamerasziget kialakítása jelenti, amelyet egybeépítettek az alumínium készülékházzal. Ez tényleg szokatlan megoldás, figyelemfelkeltő, de ha egy tokba bújtatják a terméket akkor sok minden nem látszódik belőle. Tokra pedig azért szükség van, hiszen bár a készülék por- és vízálló, de hát mégiscsak félmillió forintba kerül, és ha rossz helyen éri egy komolyabb ütés, akkor azt komolyan megszenvedheti.

Samsung Galaxy S21 Ultra 5G.Forrás: Samsung

A kávái rendkívül vékonyak, a kijelző a szélei enyhén hajlítottak, és a készülék tényleg jól néz ki, csak hát ezeket a megoldásokat már láttuk egy párszor. A modell alján található az akkumulátor töltésére szolgáló USB-C csatlakozó, viszont sajnos a fejhallgató kimenetet lespórolták róla. Pedig lett volna ennek is hely, hiszen a készülék 8,9 mm vastag, aminél azért már vannak jóval vékonyabb modellek is a piacon.

Bitang erős

Ez persze nem véletlen, hiszen kellett a hely a bivalyerős hardvernek, ezen ugyanis nem spórolt a vállalat. A nyolc magos, házon belül készülő Exynos 2100 processzor mellett pakoltak bele egy igen fejlett Mali-G78 grafikus chipet, valamint 12 GB RAM-ot.

Ez a "vas" pedig elképesztő teljesítmény leadására képes, az általunk lefuttatott tesztprogramok alapján jelenleg a Samsung Galaxy S21 Ultra 5G a világ legerősebb telefonja.

Ennek köszönhetően pedig szó szerint mindenre alkalmas, amire ma egy telefon esetében szóba jöhet. A világ összes alkalmazása tökéletesen fut rajta, még a legjobb grafikájú játékok sem döccentik meg, és a nagy felbontású videókkal is gond nélkül boldogul. Sőt, az ereje elég ahhoz, hogy hagyományos számítógépként is tekintsünk rá. Elég csak rádugni egy monitorra, tévére, aktiválni az úgynevezett DeX funkciót, és máris lehet PC-ként használni, az ott megszokott grafikus kezelőfelületnek köszönhetően.

Használat közben

A mai csúcsmodelleknél bizony gyakran bele lehet futni a túlmelegedésbe, de itt a hűtést nagyon jól megoldották. Még amikor sem lett forró, mikor csapágyasra járattuk a hardvert valamilyen nagy számítási kapacitást igénylő szoftver futtatása során. 5000 mAh kapacitású akkumulátorral látták el, ami ugyan az átlagosnál nagyobbnak számít, de mivel a hardver és a teljesítmény is többet fogyaszt a megszokottnál, ezért az üzemidő nem extrémen jó. Ez a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a használattól függően, 50 százalékos fényerő mellett 9-12 órán keresztül képes energiával ellátni a telep.

Víz- és porálló.Forrás: Origo

A modell az Android 11 alapú, saját fejlesztésű One UI 3.1 rendszerre épül. Természetesen magyar nyelven kommunikál, kellően gyors és stabil, és rendelkezik néhány hasznos kis extra szolgáltatással, és a nagy ikonoknak köszönhetően kifejezetten felhasználóbarát. A beépített hangszórók a megszokottnál nagyobb hangerőt produkálnak, de a tisztasággal és az arányokkal nincs minden rendben. Magyarán a mélyek alig hallatszódnak, és bizony némi zajosodás is érzékelhető olykor Viszont ha csatlakoztatunk hozzá egy fej- vagy fülhallgatót, máris sokkal jobb lesz a végeredmény. A termék természetesen támogatja a Bluetooth technológia használatát, és így vezeték nélküli úton is "rádughatóak" kompatibilis audio eszközök. Telefonálás közben a hangminőség remek: mi is tökéletesen halljuk a hívott felet, és a vonal túlsó felén is kristálytiszta a hang.

A mobil képes együttműködni a Samsung egyik exkluzív fegyverének számító különleges, S Pen névre hallgató tollal.

Ezzel egyrészt sokkal pontosabb a vezérlés, a navigáció, ami a grafikus feladatoknál nagyon jól jöhet, másrészt pedig akár távirányítóként is használható.

Képi élmény

A vállalat nagyon odafigyelt a képminőségre, ugyanis egy káprázatos kijelzővel látta el a terméket. A házon belül fejlesztett, AMOLED technológiára épülő kijelzőn a színek tökéletesen élethűek, ragyogóak, mentesek minden fátyolosságtól. A kontraszt pazar, a kiemelkedőnek számító, 1440 x 3200 képpontos felbontásnak köszönhetően a vonalak tükörsimák, a legfinomabb részletek, átmenetek visszaadása is hibátlan. A betekintési szög remek, a maximális, 1500 nites fényerőnek hála pedig a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítése a megszokottnál látványosabb.

A kávák rendkívül vékonyak.Forrás: Origo

És ez a fényesség persze ahhoz is elég, hogy napfényben is gond nélkül lehessen használni a készüléket. A modell másodpercenként maximum 120 képkocka megjelenítésére képes, ami duplája a megszokottnak. Ez játékoknál, vagy az oldalak, közösségi lapok görgetése, scrollozása során jön jól, hiszen a mozgásmegjelenítés sokkal folyamatosabbnak tűnik. Ráadásul a képfrissítési ráta adaptív, azaz az aktuális képi jel képkockaszámához igazodik, ezáltal kiküszöböli a zavaró képtörés effekt felbukkanását, és akadástól sem kell tartani.

Képalkotás

A mai trendeknek megfelelően a hátlapjára több különféle típusú kamerából álló komplex rendszert építettek. Ennek köszönhetően sokoldalú képalkotást biztosít, aminek hála a felhasználó számos lehetőség közül választhat. Került rá egy ultranagy felbontású, 108 megapixeles egység mellett két zoomkamera (az egyik ráadásul 10-szeres zoommal!), valamint egy ultraszéles látószögű egység is. A tapasztalataink szerint nem csak ideális körülmények között, hanem akár sötét éjszaka is lehet vele gyönyörű képeket lőni, és a megszokott effektek, extra funkciók, így például a portré mód, sem hiányoznak.

Képalkotásban erős.Forrás: Origo

A videós tulajdonságai kimagaslóak: Akár 8K felbontású mozgóképek elkészítésére is alkalmas, és persze a 4K mód sem hiányzik. Ez utóbbinál pedig a másodpercenkénit hatvan képkocás rögzítési sebesség is megoldott, ami azt jelenti, hogy akár gyors mozgások felvétele során is jól teljesít. Emellett a rém látványos lassítás, illetve szuperlassítás funkciók sem hiányoznak.

Többféle színben is elérhető.Forrás: Origo

A termékkel a beépített optikai stabilizátorának köszönhetően akár séta közben is lehet teljesen vállalható minőségű videókat összehozni, nem lesz a rázkódás miatt élvezhetetlen a kép.

Bizonyítvány

A Samsung a korábbi csúcskategóriás mobiljaival is magasra tette a lécet, de a Galaxy S21 Ultra 5G-vel sikerült szintet lépni. A modell teljesítménye, kijelzője és kamerája is világklasszis. A dizájnba nehéz belekötni, és az akkumulátor, a kezelés is teljesen rendben van. Tehát egy óriási tudású, gyakorlatilag hibátlan termékről van szó, de ez az árán is meglátszik.

Félmillió forintot kérnek el érte, amivel nem csak a világ legjobb, hanem a világ legdrágább telefonjai közé is tartozik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!