A Huawei nélkül is sok a kérdés a Honor V40 mobil körül

Vágólapra másolva!
Alapvetően még a Huawei tervezésében készült a Honor V40, ezért nem tiszta, hogy kaphat-e Google-támogatást.
Vágólapra másolva!

A Honor többszöri halasztás után végül tényleg bemutatta a V40-es csúcsmobilját. Ez az első készüléke, amit már önállóan, a Huawei nélkül dob piacra. Egyelőre sajnos csak Kínában mutatták be a mobilt, de a Honor V modellek később általában a View sorozat alatt globálisan is megjelennek. Azt nem lehet tudni, hogy mikor.

A Honor V40 bár elméletileg már mentesül a Huawei-t sújtó amerikai korlátozások alól, ennek ellenére elmondható, hogy a V40 fejlesztése alapvetően még a Huawei érdeme. A Kirin chipet ugyan leváltották MediaTek Dimensity 1000+ lapkára, de minden más a Mate 40 Pro mobilból lehet ismerős.

Forrás: honor

A 6,72 hüvelykes, 120 Hz-es OLED-kijelző erősen lekerekített széleket kapott. A fő kamera 50 megapixeles lett, a 4000 mAh-s akku pedig 66 wattos gyorstöltést garantál (35 perc alatt teljesen feltölt). A vezeték nélküli töltés 50 wattos. Ezek a töltési sebességek szintén ugyanazok, amikre a Huawei Mate 40 Pro is képes. Ha pedig már örökölt technológiák, a Magic UI 4.0 még a régi Android 10-et használja. Arról pedig egyelőre szó sem esett, hogy lesz-e a készüléken Google-támogatás (Kínában erre eleve nem volt szükség).

Remélhetőleg a nemzetközi View 40 modell már visszakapja a Google-támogatást, de nem lesz könnyű dolga a Honornak. A Huawei erőforrásai nélkül saját beszállítókra és partnerekre van szüksége ahhoz, hogy újra erős márka legyen nyugaton.