Ennyi táblagépet még sosem tudtak egy negyedév alatt eladni a gyártók: 2020 utolsó hónapjaiban 52,8 millió talált gazdára.

A 2020-as év hatásai nem csak a PC-s piacot és annak eladásait pörgették fel a távmunka, távoktatás révén, hanem minden jel szerint a táblagépek szektorát is. A Canalys elemzőcég szerint sosem talált még gazdára annyi tablet, mint 2020. negyedik negyedévében.

Forrás: mashable

Az elemzők szerint 19,2 millió Apple iPadet vettek az emberek 2020 utolsó három hónapjában, ami éves szinten 40 százalékos emelkedés. 2014 óta nem fogyott ennyi iPad. A teljes 2020-as évben 58,8 millió iPad fogyott, 24 százalékkal több, mint 2019-ben.

A Samsung volt a piac második legnagyobbja, 9,9 milliós eladással, ami 41 százalékos növekedést jelentett. Éves szinten 31 millió tabletről és 40 százalékos pluszról lehetett beszélni a dél-koreai gyártónál.

A Huawei eladásai nem túl meglepő módon csökkentek, 24 százalékkal. Az Amazon és a Lenovo is megelőzte a riválisát, ezek a vállalatok ráadásul 54 és 125 százalékos növekedést produkáltak.