Ennyi PlayStation 5 fogyott tavaly

playstation gamepad gamer gaming videojáték kontroller
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Még mindig nincs belőle elég, pedig abszolút eladási rekordot döntött.
Vágólapra másolva!

A novemberi piacra kerülése ellenére idén nyárig szinte biztosan nem javul majd sokat a PlayStation 5 elérhetősége, hiszen mint a termék iránt érdeklődő gamerek jól tudják, a Sony nem képes eleget gyártani belőle. Ez a megállapítás kissé megtévesztő hatást kelthet, hiszen a „kevés" kifejezés rendkívül relatív, mint erre a Sony legújabb pénzügyi jelentése most kiválóan rávilágított.

A kép csak illusztráció Forrás: C Technical / Pexels

A vállalat tájékoztatása szerint a tavalyi évben 4,5 millió darab PlayStation 5 konzolt sikerült értékesítenie, amivel ez lett a PlayStation történetének legnagyobb kezdő eladásokat produkált modellje, azonos idő alatt egyetlen elődjéből sem kapkodtak még el ennyit a gamerek. Úgy van jelenleg súlyos hiány a konzolból, hogy csak tavaly közel fél magyarországnyi vevőnek jutott belőle.

További jó hírekkel is szolgált az előző negyedév kapcsán a PlayStation-üzletág a befektetők számára: a PS5 piacra dobása ellenére sikerült eladni 1,4 millió darab előző generációs játékkonzolt, a PlayStation Network online szolgáltatásban havi szinten aktív gamerek száma 114 millió volt, a PlayStation Plus előfizetőinek száma pedig 47,4 millióra ugrott, ami éves összehasonlításban bő 18% emelkedést jelent.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!