Bő 3 millió fogyhatott eddig az Xbox Series gépekből

microsoft xbox series x series s játékkonzol videojáték
Az Xbox Series S és az Xbox Series X
Vágólapra másolva!
Ez kifejezetten jó eredménynek tűnik, hiába kelt el sokkal több PlayStation 5.
Vágólapra másolva!

Sokaknak az a benyomásuk lehet, hogy a konzolháború ősszel kitört új fejezetében a PlayStation áll nyerésre, noha az Xboxok hozzáadott értéke főként a Game Pass játékbérlő miatt masszívan nagyobb. A Sony pont a héten jelentette be, hogy tavaly 4,5 millió talált gazdára az új generációs termékéből.

Az Xbox Series S és az Xbox Series X Forrás: Microsoft

Sajnos a Microsoft már évek óta nem számol be az eladott Xboxok számáról, azonban a jól értesült Daniel Ahmad piacelemző szerint ugyanebben az időszakban az új Series X|S modellekből jó egymillióval kevesebb talált gazdára, olyan 3-3,5 milliót adhatott el belőlük a Microsoft.

A sokkal alacsonyabb eladási szám elsőre rosszul hangozhat a Microsoft számára, ám meglehetősen árnyalt a helyzet: egyrészt az Xboxok tömeggyártása jóval később kezdődött, így sokkal kevesebb vált belőlük elérhető, másrészt pedig a folyamatosan nagy érdeklődés miatt ezekből sem egyszerűbb vásárolni, mint a PlayStation 5-ből.

További érdekesség, hogy a konzolok megjelenése előtti kutatások szerint a PS5 iránt elsöprő mértékben nagyobb volt az érdeklődés, így igazán nincs miért panaszkodnia a Microsoftnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!