Európába jött a rózsaszín Sony Xperia 5 II

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem érhető el minden országban, de már Európába is eljutott a rózsaszín Xperia 5 II.
Vágólapra másolva!

A Sony rendszeresen piacra dob egy-egy új színt a csúcsmobiljaiból, de ahogyan az Xperia 1 II lila változata csak Japánban volt kapható, úgy az Xperia 5 II több hónapja debütált rózsaszín kiadása is csak egy-két régióban volt elérhető a fekete, kék és szürke változatok mellett.

Forrás: geek culture

A japán gyártó most viszont úgy döntött, Európában is piacra dobja a rózsaszín Xperia 5 II-t. A készülék 799 euróba kerül, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban már kapható, azt viszont nem tudni, hogy a többi európai országban is tervezi-e forgalmazni a Sony.

Ahol él az ajánlat, ott egy WF-1000XM3 fülhallgató is jár ajándékba: ez a Sony jelenlegi legjobb vezeték nélküli fülhallgatója, amit normál körülmények között 170 euróért árul. Maga az Xperia 5 II hardverben és szoftverben ugyanolyan, mint a többi árnyalatú modell.