Digitális lehet az E3 2021 játékkiállítás

e3 2019 videojáték
E3 2019
Vágólapra másolva!
Hamarosan kiderül, hogy mennyi ráció van ebben a nagy kiadók számára.
Vágólapra másolva!

A létező legrosszabbkor jött az Entertainment Software Associationnek a koronavírus-járvány, hiszen a relevanciájának bizonyítása érdekében tavaly nagy újításokat kívánt kipróbálni a világ legnagyobb videojátékos expóján. Jelentős bizonytalanságot követően végül semmi sem lett az E3 2020-ból, hiszen a klasszikus formájában nem lehetett megtartani, a digitálissá alakítására pedig nem volt idő.

E3 2019 Forrás: E3 / ESA

A VGC információi szerint az ESA nem tett le az idei rendezvényről, ám mivel a klasszikus lebonyolítása idén sem jöhet szóba, így most egy háromnapos, 2021. június 15-17. közti digitális kiállítás megtartását javasolja a nagy játékkiadóknak. Az élőben közvetített adás során a nagy halak kétórás bemutatókat tarthatnának, közben a kisebb halak is előrukkolhatnának a bejelentéseikkel, és persze a kötelező díjosztogatás sem maradna el az esemény végén.

Egyelőre nem világos, hogy mi lesz az E3 2021-gyel, hiszen a mostani tervekre a műsort szponzoráló kiadóknak is rá kell bólintaniuk. Viszont az érintettek tavaly is jól megvoltak az E3 nélkül, megtartották a számukra alkalmas időpontokban az online bemutatóikat, azaz nem tudni, hogy miféle előnyt látnának a költséges kiállítás pénzelésében.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!