Feleslegessé válhat a kijelző alatti szelfikamera

Vágólapra másolva!
Olyan apró előlapi kamerát szabadalmaztatott a OnePlus, ami elfér a kijelző kávájában.
Vágólapra másolva!

Sok más céghez hasonlóan a mobilgyártók is bármit megtesznek, hogy megragadják a figyelmet és feltalálják a következő nagy szenzációt. A gyakorlatban azonban hiába a 108 megapixeles kamerák, ha a Google és az Apple 12 megapixeles felbontással kilométerekkel jobban teljesít, és hiába a kijelző alá épített szelfikamera, ha a trendi előlaphoz borzasztó képminőség társul.

Forrás: expert reviews

Könnyen lehet, hogy a fúrt szelfikamerák helyett nem a kijelző alá épített szelfikamerák érkeznek, mert azok idő előtt feleslegessé válhatnak. A OnePlus ugyanis előállt egy olyan szabadalommal, amely alapján a szokásosnál sokkal kisebb szelfikamerájuk a kijelző keretében is elfér, akkor is, ha a káva hajszálvékony.

A gyakorlatban ezzel a megoldással lapos vagy hajlított képernyő mellett is olyan előlap érhető el, ami teljesen zavartalan, és szinte észrevehetetlen keret öleli körül. Azt persze még korai lenne megmondani, hogy vajon az Oppo vagy a OnePlus nevével dobhatják-e elsőként piacra ezt az újítást.