Már az internetkávézók is kriptopénzt bányásznak

Vágólapra másolva!
Ázsiában különösen népszerű a bányászat, Vietnámban egy nagy internetkávézó-lánc is erre állt át.
Vágólapra másolva!

A világon mindenhol, de Ázsiában különösen nagy őrület övezi a kriptopénzeket és azok bányászatát. Az utóbbi hetekben folyamatosan kerülnek elő a fotók a hatalmas bányászfarmokról, amelyeken új videokártyák és gamerlaptopok tömegei láthatóak. Így pedig az is nyilvánvaló, hogy ezekből miért van állandó készlethiány, és miért nem jut a fogyasztóknak ilyesmi.

A kriptopénzek bányászatára sok olyan fél is átállt, amely eddig mással foglalkozott. Vietnámban működik például egy nagy interkávézó-lánc, a STAR GAMING, amely értelemszerűen nem igazán fogadhatja az utóbbi időben internetezni és játszani vágyó emberek tömegeit.

Forrás: STAR GAMING

Ezért aztán a vállalat profilt váltott, és átállt kriptopénzek bányászatára. Be is jelentette a Facebookon, hogy már most több nyereséget generált, mint eddig internetkávézóként. Gépekből persze jól fel voltak szerezve, így már csak a GeForce RTX 3080-as videokártyákra kellett többszörös áron lecsapni, és elkapkodni a játékosok orra elől azokat. A helyzetet tovább bonyolítja, a gamereket pedig tovább dühíti, hogy a STAR GAMING egy számítógépes áruház tulajdonában van, így az átlagosnál könnyebben szerezték be a grafikus vezérlőket. Azokat, amelyekből még az NVIDIA szerint is nagyon korlátozott készletek lesznek a piacon, legalább májusig.