Pehelykönnyű, ellenálló és gyors a prémium számítógép.

Hosszú évekkel ezelőtt eltűnt a felső kategóriás Sony VAIO laptopcsalád a nemzetközi piacokról, miután a kevéske vevői érdeklődés miatt a japán gyártó 2014-ben eladta a notebookokat fejlesztő részlegét, és vele együtt a VAIO márkanevet a Japan Industrial Partners befektetői cégnek.

VAIO ZForrás: VAIO

Az új tulajdonos eddig javarészt csak lélegeztetőgépen tartotta az laptopgyártó leánycégét, kizárólag Japánban voltak kaphatóak az újabb VAIO-k, ám a jelek szerint a felsővezetés most a nemzetközi piacokra való visszatérési kísérlet mellett döntött.

Ennek keretében Japán mellett az Egyesült Államokban is előrendelhetővé vált a legújabb VAIO Z csúcsmodellje, amely nagy érdekességét a műanyag vagy fém helyett teljes mértékben szénszálas háza adja. A gyártó szerint részben ennek köszönhetően a 14 hüvelykes és 3840×2160 pixeles kijelzővel szerelt laptop egyetlen kilót nyom, ráadásul meghökkentően ellenálló a fizikai behatásokkal szemben, a teszteken túlélte a 127 cm magasságból történő szabadesést is.

Más tekintetben sincs miért szégyenkeznie a laptopnak: 11. generációs Intel Core i7 processzor került bele a gamer gépekbe szánt H-szériából, a memóriája 16 GB vagy 32 GB, a háttértára pedig szintén modelltől függően 512 GB / 1 TB / 2 TB kapacitású SSD. Az akár 10 óra akkus üzemidejű laptop 3D-s arcfelismerésre képes webkamerával biztosítja a biometrikus azonosítást.

A fentiekből sejthetően enyhén szólva sem olcsó mulatság a VAIO Z: az USA-ban modelltől függően 3579–4179 dollár között van az ára, azaz nettó 1,056–1,233 millió forintba kerül.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!