Habár még mindig messze van az Apple első összehajtható telefonja, a vállalat nagyon alaposan foglalkozik a témával. Emellett pedig idén az iPhone 13 folytatja majd a tavaly a 12-es szériával elindított sikersztorit.

Időről időre érkeznek újabb kiszivárgott belsős információk az Apple készülő összehajtható telefonjáról, annak ellenére, hogy egyébként szintén ugyanazek az információk azt is sugallják, hogy a kaliforniai vállalat még mindig bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy mikor kellene ilyen készüléket piacra dobnia.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy az Apple most már nem igyekszik elsőként innoválni az okostelefonok szegmensében, inkább akkor vezet be egy-egy újdonságot, amikor azok már bizonyítottan és megbízhatóan működnek.

Ráadásul az összehajtható telefonokkal kapcsolatban még mindig fenn állnak komolyabb logisztikai és technológiai problémák, és a beszámolók szerint az Apple nem akar olyan készülékkel előállni, amit csak nagyon limitált példányszámban lehet gyártani, ennek okán kiemelkedően drága, és persze azt sem szeretné a cég, ha rövid távon problémák lépnének fel a hajtogatható képernyővel.

Forrás: Origo

Úgy tűnik azonban, hogy lassacskán megoldódnak a problémák. Ming-Chi Kuo, az egyik legnevesebb, iPhone-okkal (is) foglalkozó piaci elemző úgy értesült, hogy az Apple összehajtható telefonja a Samsung Galaxy Z Fliphez hasonlóan kagylószerű dizájnt kap, kinyitva pedig egy rendkívül méretes, akár 8 hüvelykes képernyő tárulhat a felhasználó elé.

Ilyen méretnél már van értelme annak, hogy a telefon támogassa az Apple Pencil digitális tollat, a kijelzőt pedig speciális kémiai eljárással kezelik majd, hogy minél tartósabb legyen.

Ezzel együtt sem számíthatunk arra, hogy hamarosan a kezünkben foghatjuk majd a telefont, jelenleg ugyanis az elemzők legfeljebb 2023-ban számítanak a bemutatkozására. Addigra az Apple minden logisztikai problémát szeretne megoldani, hogy az összehajtható iPhone nagyobb tömegekben legyen gyártható, és ne kelljen például 1999 dolláros árcédulával piacra dobni, mint a Samsung Galaxy Z Fold 2-t.

Idén szeptemberben jöhet az iPhone 13

A tavaly megjelent iPhone 12 elképesztő sikert aratott, így az Apple ismét minden rekordot megdöntött, és hosszú évek után újra sikerült megelőznie a keleti konkurenseit. Ennek fényében nem túl meglepő, hogy az idén érkező iPhone 13 a már meglévő kinézetet és alapvető felépítést viszi majd tovább, a kiszivárgott információk alapján még a kijelzők méretein sem változtat az Apple.

Viszont a régi szokásokhoz visszatérbe szeptemberben mutatkozhatnak be az új telefonok, és persze mindegyiknél alap lesz az 5G-támogatás is.

Két ponton azonban úgy tudni, hogy komolyabb előrelépést tervez az Apple. Az egyik, hogy ezúttal már az összes készülék hátlapján alap lesz a LiDAR-szenzor, ami nem csak a fotózást segíti, hanem mindenféle kevert-valóságos (AR) felhasználási módjai is vannak, a másik pedig, hogy növekedni fog a maximálisan elérhető tárhely.

Forrás: Ali Salman Zia

Az iPhone 12-es Pro modelleknél jelenleg 512GB a legnagyobb kérhető tárterület, azonban ez a 13-as Pro modellek esetében már 1 terabájtra bővülhet. Az Apple minden bizonnyal úgy látja, hogy a tavaly bevezett, kifejezetten profibb fotósoknan szánt ProRAW fájformátum tárhelyigénye miatt kifejezetten szükség lehet erre.

Ezen kívül szintén a Pro modellek esetében végre idén megérkezhet a 120Hz-es kijelző, illetve mindegyik újdonság esetében alap lesz, hogy természetesen idén is érkezik új csúcsprocesszor az Apple-től, illetve egy még modernebb 5G-s modem a Qualcomm fejlesztésében.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!