Viszont a jelek szerint nagyon jó esély van a virtuális megrendezésére.

Ezernyi másik expóhoz hasonlóan tavaly a világ legnagyobb videójátékos kiállítását is elsöpörte a koronavírus-járvány, ráadásul időhiány miatt szóba sem jöhetett az Electronic Entertainment Expo virtuálissá alakítása. Néhány héttel ezelőtt olyan hírek érkeztek, hogy a remélttel ellentétben idén sem lesz mód az E3 klasszikus keretek között való megtartására, Los Angeles városa pedig most egy nyilvánosságra hozott prezentációban hivatalosan is megerősítette az esemény elmaradását.

E3 2019Forrás: Entertainment Software Association

„Meg tudjuk erősíteni, hogy dolgozunk a 2021-es E3-élmény átalakításán, és hamarosan információkat közlünk majd annak kapcsán, hogy miként fogjuk összehozni a videójátékos közösséget. Gyümölcsöző tárgyalásokat folytatunk a kiadókkal, fejlesztőkkel egyéb cégekkel; alig várjuk, hogy megosszuk a részvételükkel kapcsolatos részleteket" – reagált a hírre a szervező ESA a VGC játékkiadványnak.

A szóvivő szavai alapján úgy tűnik, hogy a fizikai esemény törlése ellenére jól haladnak a virtuális E3 2021-gyel kapcsolatos tárgyalások. A VGC játékkiadóknál dolgozó forrásai egyébként nem is számítottak rá, hogy az ESA a klasszikus formájában meg kívánná tartani idén tartani az E3-at, így ez nem túlságosan meglepő.

A korábbi értesülések alapján a digitális expó 2021. június 15–17. között kerülhet megrendezésre.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!