Már padlóból kiemelkedő luxustévé is van

c-seed m1 luxustévé
C-Seed M1
Vágólapra másolva!
Röpke 121 millió forintba kerül, építési vállalkozó kell a beépítéséhez.
Vágólapra másolva!

Előállt a legújabb csodájával a luxuskategóriás tévék készítésére szakosodott C-Seed márka: az M1 típusjelzésű modellje a padlóba süllyesztve szunnyad, az aktiválásakor pedig motorizált módon kiemelkedik belőle. A készülék 165 hüvelykes, azaz olyan 4,19 méteres képátlóval rendelkezik, a megjelenítőjét több különálló microLED panel alkotja, amelyek használat során állítólag teljesen feltűnésmentesen illeszkednek egymáshoz.

A rendkívüli készülék 4K felbontású képet ad, támogatja a HDR10+ szabványt, 2.1-es integrált hangrendszerrel rendelkezik. A beépítéséhez konkrétan építési vállalkozóra van szükség, és persze nem is lehet bárhova installálni, hiszen összecsukott állapotban el kell férnie a helyiség padlójának szintje alatt. Kinyitott állapotban a felső kávája bő 2,1 méterre van a padlószint felett.

A C-Seed M1 minden idők egyik legdrágább tévéje, a gyártó 400 ezer dollárt, avagy nettó 121 millió forintot kér érte. Ebben nincs benne az installáció költsége, bár az elhanyagolhatónak bizonyulhat a vételi ár mellett, hacsak nem kell a tévé miatt jelentős átalakításokat végezni az ügyfél luxusvillájában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!