Újabb strapabíró Galaxy jött a Samsungtól

samsung galaxy xcover 5 okostelefon
Samsung Galaxy XCover 5
Vágólapra másolva!
Nem a specifikációval kívánja elkápráztatni a vásárlóközönséget.
Vágólapra másolva!

Csendben újabb terepen dolgozóknak és természetjáróknak szánt okostelefont jelentett be a Samsung, a Galaxy XCover 5 elsőként Belgiumban került piacra, a kártyafüggetlen ajánlott ára 290 euró, azaz 106 ezer forint. Ebből sejthetően nem a specifikációival kívánja értékesíteni a gyártó, helyette arra hívta fel a figyelmet, hogy a megszokott mobilokhoz képest jóval ellenállóbb reptetésekkel és hasonló fizikai behatásokkal szemben, másfél méterrel a víz alatt minimum 30 percig nem ázik be, továbbá kesztyűben is használható marad. A mobil IP68 és MIL-STD-810H minősítésekkel rendelkezik.

Samsung Galaxy XCover 5 Forrás: Samsung

Az XCover-család legújabb tagjába 5,3 hüvelykes és 1600×720 pixeles IPS kijelző került, az előlapi kamerája 5 MP-es, a hátlapi kamerája 16 MP-es, az ujjlenyomat-olvasója az oldalán található. A működtetéséről Samsung Exynos 850 rendszerlapka gondoskodik, a memóriája 4 GB, a bővíthető háttértára pedig 64 GB. Az akkuja elég visszafogottnak mondható a 3000 mAh kapacitásával, a töltése akár 15 wattos fali adapterrel is történhet.

Samsung Galaxy XCover 5 Forrás: Samsung

A telefon további specifikációi közül kiemelhető az NFC, az USB-C port, az audio Jack hangkimenet, a dupla SIM, továbbá az Android 11.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!