Már a kínai mobilpiacon is kezd háttérbe szorulni a Huawei

Vágólapra másolva!
Egy nagy elemzőcég szerint immáron az Oppo Kína legnagyobb mobilgyártója, hazai piacán is lejtőn a Huawei.
Vágólapra másolva!

A Counterpoint Research elemzőcég szakértői szerint immáron Kína legnagyobb okostelefon-gyártója az Oppo. Az Oppo most először nyerte el ezt a címet, amit két tényezőnek köszönhet. Az Oppo népszerűsége folyamatosan emelkedik, miközben a Huawei már Kínában is lejtőre került a mobilpiacon.

Januárban a kínai piac 21 százaléka volt az Oppo kezében, a másik BBK-gyártó, a Vivo 20 százalékon állt. Ugyanekkora volt a Huawei piaci részesedése, az Apple és a Xiaomi 16 százalékon állt.

Forrás: t3

Az összes eladott mobil 65 százaléka volt 5G-s Kínában, 2020 utolsó negyedévében. Ez már magában megmagyarázza a Huawei gondjait. 4G-s chipekhez hozzá tud jutni a gyártó, de 5G-s mobilokat csak a régebben felhalmozott alkatrészekből tud gyártani, azokat pedig megtartotta a prémium termékekhez, amelyeken magasabb a haszon. Ezekből viszont kevesebbet tud eladni a Huawei, ráadásul a régi készletei sem tartanak örökké – Amerika pedig továbbra sem enyhített a Huawei elleni korlátozásokon.

A Huawei nehézségeiből Kínában az Oppo és a Xiaomi profitált, de a Vivo is igen jól áll. Mindhárom gyártó gőzerővel terjeszkedik Európában is, értelemszerűen itt is pályáznak a Huawei eddigi felhasználóira.