Akkumulátorral kapcsolatos Apple szabadalmak kerültek elő, nagyobb energiaforrásokat használhat a jövőben a gyártó.

A mobilgyártók többsége szeret játszani a készülékház vastagságával és az akkumulátor kapacitásával, azonban a legjobban az Apple-re jellemző az a dizájn, amely során a lapos kialakítás érdekében feláldozzák az üzemidőt, és inkább kisebb akkumulátort tesznek az iPhone mobilokba. Ezt az irányvonalat szenvedte meg az iPhone 12 széria is, amelynek modelljei rosszabb üzemidővel rendelkeznek, mint az iPhone 11 készülékek.

Forrás: ifixit

A jövőben sem hajlandó az Apple lemondani erről a dizájnbeli elgondolásról, legalábbis erre utal két új szabadalma. Eközben viszont növelnék az üzemidőt.

Az egyik szabadalom alapján a jövőbeli iPhone-ok belül még sűrűbbek lehetnek, az alkatrészek nagyon közel lesznek egymáshoz. Ez az akkumulátor szempontjából nem túl jó megközelítés, ugyanis a közelben lévő alkatrészek idővel megsérülhetnek vagy korrodálódhatnak. Az Apple úgy küszöbölheti ezt ki, hogy az akkumulátort külön házba építi bele, így elválasztja minden más komponenstől. A másik szabadalom alapján azt is figyelnék, hogy nem dagad-e meg az akkumulátor. Amint a Samsung korábbi botránya mutatta, a túlzsúfolt készülékház katasztrofális következményekkel járhat. Az Apple egy külön megoldással figyelné, hogy megnő-e az akkumulátor, és ha igen, visszafogná a töltést, megelőzve a súlyos baleseteket.