Júniusban érkezik a Honor új csúcsmobilja

Vágólapra másolva!
Lassan, de visszatérhet a piacra az önállóvá vált Honor, júniusban egy Snapdragon 888-as csúcskészülékkel.
Vágólapra másolva!

A Honor egy ideje teljesen független és önálló gyártó, így mentesült a korlátozásoktól, és a szükséges háttérmunka után lassan visszatérhet a piacra. Kínai források szerint idén nyáron már Snapdragon 888-as csúcsmobilja is lesz, ez konkrétan a Magic széria részeként, idén júniusban (vagy júliusban) futhat be.

Forrás: phonearena

A Honor V40 még január elején debütált, de az még a Huawei felügyelete alatt készült, ezért csak MediaTek lapka jutott bele, és a nemzetközi piacon sem jelent meg.

Iparági források szerint az új, önálló Honor csúcsmobil azért késik olyan sokat, mert a cégen belül továbbra is fontolgatják az architektúrával és a Qualcomm integrálásával kapcsolatos kérdéseket. Ezen felül pedig komoly chiphiánytól szenvednek a piacok, Snapdragon 888-ból sincs elég. A Samsung gyártástechnológiájával ugyan nincs baj, de egyszerűen nem bírják kiszolgálni a megrendelők hatalmas igényeit, mindez pedig további áremelkedéseket is hozhat. Mivel a Honor későn rendelt volna, így még rosszabb helyzetben van – ezért pedig még később dobhatja csak piacra az új csúcskészülékét.