A Foxconn szerint elhúzódhat a globális chiphiány

Vágólapra másolva!
Az óriásvállalat szerint legalább 2022 középig kitart a globális chipválság, amelytől egyre több ágazat szenved.
Vágólapra másolva!

Az elhúzódó chipválság már nem csak az autógyártókat, a videokártyák, processzorok és konzolok piacát érinti, hanem a mobilos szektort, sőt, a mikrók, hűtők piacát is. A Nikkei Asia jelentése szerint a helyzet legalább egy évig változatlan marad, a hatalmas befektetések ellenére is.

Forrás: the guardian

A Foxconn például arról beszélt, hogy sok más céggel szemben őket a múlt hónapig nem érintette a chiphiány, de már számukra is problémát jelent a helyzet. Emiatt a tervekhez képest 10 százalékkal kevesebb terméket tudnak leszállítani, és azt is kijelentették, hogy a számításaik szerint 2022 közepéig biztosan nem javul a helyzet, marad a chipválság. Ez persze azt is jelenti, hogy bizonyos termékek vételárai bő egy évig biztosan nem normalizálódnak.

A Foxconn eközben fejest ugrik az elektromos autók piacába is, idén elektromos autók és buszok prototípusait mutatják majd be, illetve ezek gyártása több helyen is elkezdődhet.