Továbbra is a Sony uralja a mobilos kameraszenzorok piacát

Vágólapra másolva!
Nagyot nőtt a mobilos kameraszenzorok piaca tavaly. Továbbra is a Sony a legnagyobb a szektorban, második a Samsung.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évben 13 százalékos plusz mellett, 15 milliárd dolláros piaccá nőtte ki magát a mobilos kameraszenzorok ágazata. A Strategy Analytics szerint mindez annak ellenére történt meg, hogy a mobilos eladások éves szinten 8,8 százalékkal csökkentek.

A piac vezető szereplője továbbra is a Sony, 46 százalékos részesedéssel. Második legnagyobb a Samsung, amely a piac 29 százalékát mondhatja magáénak. Az OmniVision a harmadik, 10 százalékkal, a többi szereplő pedig csak a gyűjtőkategóriába fért már bele.

Forrás: nextpit

A Sony bár domináns szereplő maradt, erősen megérezte, hogy a Huawei mondhatni eltűnőben van a globális piacról – a Sony szállította ugyanis a legtöbb Huawei mobilba a kameraszenzorokat.

Az elemzők szerint a Sony kiélezett versenyre számíthat a kategóriában, ráadásul a globális chipválság is okozhat még fejfájásokat ebben az ágazatban (is). Összességében azonban a piac további növekedésére számítanak, mert egyre nő az igény arra, hogy a mobilokban még több és még jobb kamera legyen.