Sokba kerül a cégnek az új játékok Steamen kívül tartása.

A héten ment az adok-kapok az Epic Games és az Apple között, elsőként az előbbi kiteregette a szennyest, hogy az iMessage csevegőszolgáltatás pusztán versenykorlátozási célból nem érhető el Androidra. Erre most visszavágott az Apple, állítása szerint az Epic Games Store digitális számítógépes játékbolt szintén versenykorlátozási okból drámaian veszteséges.

Epic Games StoreForrás: Origo

A 2018 végén elindult játékbolt két módon próbál harcolni a piacvezető Steammel: egyrészt az elindítása óta minden héten ingyenjátékokat osztogat, másrészt pedig olyan exkluzivitási üzleteket próbál kötni a fejlesztőkkel és a kiadókkal, hogy az első évben ne adják ki a videojátékaikat a Steamen, a gamerek csak a boltjában legyenek képesek megvásárolni, máshol vett digitális kóddal aktiválni azokat.

Az Apple szerint az Epic csak idén 444 millió dollárt fog elkölteni az exkluzivitási szerződésekkel kapcsolatos garantált minimum kifizetésekre. Az agresszív piacszerzési kísérletei miatt 2019-ben 181 millió dollár, míg 2020-ban 273 millió dollár veszteséget halmozott fel a bolt, idén pedig 139 millió dollár mínuszra számít. Az Epic reményei szerint valamikor 2023-ban válhat nyereségessé az áruháza, az évek során felhalmozott összes veszteségének lefaragására pedig 2027 előtt nem számít.

Az Epic Games Store stratégiája soha nem volt titok, az illetékesei többször is teljesen nyíltan beszéltek arról, hogy az ingyenjátékok és exkluzívok nélkül lehetetlennek tartják a piacvezető Steammel való harc felvételét, és egyelőre működni látszik az elképzelésük.

Az Apple pusztán azt próbálta most demonstrálni, hogy az Epictől sem áll távol a piaci versenybe való beavatkozás.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!