Nehéz lesz szerezni az új iPad Pro táblagépből

Vágólapra másolva!
Állítólag gond van a mini-LED-kijelzők gyártásával, ezért lesznek szűkösek a készletek.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg forrásai szerint az Apple következő iPad Pro táblagépéből már a megjelenésekor készlethiány várható. Az Apple beszállítóinak állítólag gondjuk van az új mini-LED-kijelző gyártásával, márpedig erről nem mond le az Apple, ugyanis ez lesz az új, 12,9 hüvelykes modell ütőkártyája.

Forrás: reviewed

A gond komoly, az egyik gyártó állítólag még a termelést is le kellett, hogy állítsa. A Nikkei pedig a múlt héten számolt be arról, hogy az iPadek gyártása csúszik, mert kijelzőkből és azokhoz tartozó alkatrészekből is hiány van az ágazatban. Akkor nem lehetett tudni, hogy mely modelleket érint mindez.

Mark Gurman forrásai szerint a helyzet ellenére az Apple még ebben a hónapban bemutatja az új iPad Prót, feltehetően az április 20-i rendezvényén, amelyet azóta hivatalosan is megerősítettek. Az új iPad Pro tabletek új chipet, új USB-C portot és jobb kamerákat is kaphatnak.