A neves elemző, Ming-Chi Kuo úgy értesült, hogy az Apple 2023-as iPhone mobiljainak előlapja már teljesen kijelző lesz. 

Az Apple-ügyekben elismert elemző, Ming-Chi Kuo a napokban arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a forrásai szerint az Apple 2023-ban bemutatja a kijelző alá épített Face ID rendszert. Ennek köszönhetően többé nem lóg majd szenzorsáv a képernyőbe, az előlapot teljes mértékben kijelző boríthatja, zavartalanul.

Forrás: macrumors

Az Apple-féle szenzorsáv sok kritikát kapott, sokakat zavar, de tény, hogy az iPhone-ok jellegzetes motívuma lett, amit sok androidos gyártó is másolt, mielőtt elkezdtek átállni a vízcsepp alakú vagy fúrt szelfikamerákra.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Apple hogyan tudja majd a teljes Face ID rendszert a képernyő alá építeni, de idén talán közelebb kerülünk a válaszhoz, ugyanis azt mondják, hogy a szenzorsáv az idén ősszel érkező modelleknél már kisebb lesz. A képernyő alá költözhet továbbá a Touch ID szenzora is.