Össztűz alá került a Google netes követése

google chrome
Sundar Pichai
Vágólapra másolva!
Senki sem kívánja implementálni az új FloC követési eljárását.
Vágólapra másolva!

Néhány héttel ezelőtt a Google nyilvánosságra hozta a következő generációs, internetezők követésére kitalált technológiájának dokumentációját. A vállalat szerint a Federated Learning of Cohorts (FloC) lehetővé tenné a reklámok testre szabását, méghozzá a magánszféra nagy fokú védelme mellett. Az ötlet az, hogy a netezőket közvetlenül a böngészőjük profilozza, ezután az érdeklődési köreik alapján néhány ezer fős csoportok tagjává válnak, a reklámcégek pedig egyének helyett ezeket a csoportokat célozhatják meg.

A kép csak illusztráció Forrás: AFP/Kimihiro Hoshino

Ez nem hangzik rosszul, azonban a FloC működésének áttanulmányozását követően óriási ellenállás alakult ki a technológiával szemben. A kritikusai szerint a FloC működése meghökkentően komplikált, ráadásul a gyakorlatban nemhogy javítana a magánszféra védelmén, de még csökkenthetné is azt, különösen ha nem sikerül megfelelően implementálni a böngészőkben a kliensoldali részét.

Jelenleg úgy tűnik, hogy teljes a FloC elutasítása, többek közt az Electronic Frontier Foundation digitális jogvédő szervezet, a világ webhelyeinek 40%-át hajtó WordPress blogmotor fejlesztői, a DuckDuckGo keresőmotor csapata, a uBlock Origin reklámblokkoló készítője, továbbá a Brave, Vivaldi és Opera böngészők döntéshozói hallani sem akarnak a bevezetéséről. Az Apple, a Mozilla és a Microsoft illetékesei diplomatikusabban fogalmazva azt állítják, hogy vizsgálják a technológiát, ám jelenleg nem tervezik implementálni azt a böngészőikben, vagy még nem született döntés ennek kapcsán.

A Google természetesen a Chrome piacvezető pozícióját kihasználva megpróbálhatja egyszerűen lenyomni mindenki torkán a technológiáját, miközben a terveinek megfelelően letilthatná a harmadik felektől származó sütik támogatását a böngészőjében. Ezzel viszont jelentős indulatokat szíthatna a hirdetőiparban, maga ellen hangolhatná az internetezőket, összerúghatná a port az internetes technológiákat valamilyen formában fejlesztő és implementáló szervezetekkel, továbbá komoly muníciót adhatna a versenyellenes viselkedésével kapcsolatos hatósági vizsgálatokban a vádlóinak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!