Teljesen megújulhat a Microsoft Áruház

microsoft áruház windows 10
Microsoft Áruház
Vágólapra másolva!
Változhat a felépítése, könnyebbé válhat klasszikus appokat terjeszteni benne.
Vágólapra másolva!

Folyamatban van a Windows 10 gyári programáruházának teljes felújítása, adta hírül belsős forrásokra hivatkozva a Windows Central. A várhatóan az idén őszi, Sun Valley kezelőfelületes Windows 10-zel együtt elérhetővé váló új verzió jelentős ráncfelvarrást kap majd, a remények szerint sokat javul az általános használhatósága és esztétikája, ám az igazán fontos újításai a háttérben bújhatnak meg.

Microsoft Áruház Forrás: Origo

A források szerint a Microsoft el fog tekinteni a boltban jelenleg kötelezően használandó MSIX csomagformátumtól, így a klasszikus windowsos alkalmazások fejlesztői sokkal egyszerűbben, bármiféle módosítás nélkül elérhetővé tehetik majd benne a szoftvereiket. Ez a fogyasztóknak is jó lehet, például ugyanúgy moddolhatóak lehetnek a Microsoft Áruházból letöltött játékok, mint a Steamen és egyéb boltokban megvásárolható verzióik.

További érdekesség, hogy elvileg egyedi tartalomkiszolgáló rendszerek használatára is lehetőségük lesz a fejlesztőknek, a Microsoft infrastruktúrája helyett a saját szervereikről érkezhetnek meg a felhasználók számítógépeire a letöltött programok és frissítések. Ez leginkább a nagyvállalatok és a kormányügynökségek számára tűnik hasznosnak, de persze más fejlesztőknek is kapóra jöhet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!