Ez lehet a megoldás, ha nem elég jó a tévé hangja

Samsung, soundbar, térhatás, hang
Hangprojektorokkal rengeteget javíthatunk a tévénk hangzásán.
Vágólapra másolva!
A tévégyártók mindent megtesznek annak érdekében, hogy javítsák a készülékeik hangzását, de a fizikát nem tudják becsapni. A vékony készülékházba egyszerűen nem tudnak kellően nagy teljesítményű hangszórókat építeni kellően nagy számban. Az olcsóbb modelleknél pedig még a költségek visszafogására is figyelni kell, így azokba csak általában két alap, kicsi hangsugárzó kerül. De akkor sincs vész, ha valaki elégedetlen a televíziójának megszólalásával, hiszen direkt e célra szánják azokat az úgynevezett hangprojektorokat, amelyek általában kevés helyet foglalnak, viszont egész jól szólnak. 
Vágólapra másolva!

E modellek mára sok helyen kiszorították a hagyományos házimozi vagy sztereó rendszereket, és az irántuk való érdeklődés mértékét jól jelzi, hogy számos kisebb-nagyobb cég foglalkozik ilyen modellek fejlesztésével és gyártásával.

Hangprojektorokkal rengeteget javíthatunk a tévénk hangzásán Forrás: Origo

Közéjük tartozik a világ legnagyobb tévégyártója, a Samsung is, amely idén olyan új modellel jelentkezett, amelyről azt ígérték, hogy extra funkciókat kínál, ha a gyártó tévéivel kötik össze. Ez nagyon jól hangzott, úgyhogy muszáj volt kipróbálnunk a valóságban is.

Samsung HW-Q700A így szól

Ez a Samsung HW-Q700A nevű soundbar, amely a hagyományos center, jobb és bal oldali hangszórók mellett rendelkezik két speciális, függőlegesen pozícionált hangsugárzóval is. Ezek felfelé szórják a hangokat és a feladatuk, hogy a megszokottnál nagyobb, tágabb hangteret hozzanak létre. A tapasztalataink szerint a sztereót nagyon szépen visszaadja, ez pedig a mai tévék egyik nagy hiányossága hangzás terén.

A szett része egy különálló mélynyomó láda, amely vezeték nélküli úton, rádiós kapcsolattal csatlakozik a hangprojektorhoz.

Ennek köszönhetően a telt, gazdag basszusokat sem kell nélkülöznünk. A 330 wattos maximális kimeneti teljesítményt produkáló termék hangerejére nem lehet panasz, irgalmatlan hangosan is meg tud dörrenni.

A hangélmény remek, sokkal markánsabb, erőteljesebb, organikusabb, azaz valósághűbb a végeredmény, mint amit a tévéktől általában megszokhattunk. Tehát, hogy a legfontosabb kérdésre választ kapjunk: Igen, egyértelműen képes feljavítani a Samsung HW-Q700A egy tv hangminőségét. Két hetet volt nálunk, ezen időszak alatt intenzíven használtuk, és arra jutottunk, hogy nemcsak a filmeket és játékokat tudja feldobni, hanem akár zenehallgatásra is alkalmas lehet. Ezt pedig azért sok hangprojektorról jó érzéssel nem lehet elmondani.

A szett része a vezeték nélkül csatlakozó mélynyomó Forrás: Origo

Azt fontos megjegyezni, hogy a gyártó állításával ellentétben a HW-Q700A önmagában nem képes a térhatású hangzás megteremtésére. Viszont az jó hír, hogy opcionálisan beszerezhetőek hozzá a vállalat kis hátsó szatellit hangszórói, amelyek vezeték nélküli úton csatlakoztathatóak. Ezt követően már tényleg úgy érzi az ember, hogy minden irányból bombázzák a füleit a hangok.

A tévés extra

A bevezetőben említett extra szolgáltatás nagyon érdekes.

A modell ugyanis képes úgy együttműködni a vállalat magasabb kategóriás televízióival, hogy egyszerre szóljon a hangprojektor, illetve a tv hangrendszere.

Ennek köszönhetően pedig értelemszerűen még több hangszóró működik egy időben, ami még jobb hangzást eredményez. Főleg akkor, ha egy olyan televízióval kötjük össze, amelynek a felső részébe is hangsugárzókat szereltek. Ilyenkor aztán tényleg olyan az összhatás, mintha körülfolynának a hangok.

Felfelé állított hangsugárzókkal is ellátták Forrás: Origo

Azt fontos megjegyezni, hogy ez a kooperáció csak a Samsung tévékkel együtt működik. A cég tehát ezzel is jutalmazni kívánja azokat, akik tőlük veszik a televíziójukat és a hangrendszerüket. Ez remek ötlet, és a megvalósítás is jól sikerült, ez a szolgáltatás egyértelműen hozzáadott értéket jelent.

Kialakítás és kezelés

A dizájnnal nem sokat vacakoltak, mondjuk sok lehetőségük erre nem is lett volna, hiszen ebben a termékcsoportban meglehetősen behatároltak a lehetőségek. A Samsung HW-Q700A pont úgy néz ki, mint a legtöbb társa, azaz egy hosszú, lapos gerenda, amely gond nélkül befér a legtöbb tv elé vagy alá. A dobozában megtalálható egy konzol is, amellyel egyszerűen a falra rögzíthető. Említettük, hogy jár mellé egy mélyláda is. Sokat ezzel sem variáltak, hiszen egy átlagos méretű téglatestről van szó, amelyet állítva kell használni.

A termék remek hangot produkált Forrás: Origo

A soundbar tetején található néhány érintésérzékeny gomb, de ha minden jól megy, ezekkel nem kell foglalkozni, hiszen a készülékhez tartozik egy külön távirányító is. Ez ráadásul a Samsung Smart Things nevű ingyenes applikációja révén telefonnal is kiváltható.

Ezen alkalmazáson keresztül tehát módosíthatóak az egyes beállítások, és a készülék akár egy nagyobb okosotthon rendszerbe is integrálható.

A soundbar a HDMI, illetve digitális optikai audioportok révén csatlakoztatható az egyes eszközökhöz. A WiFi- és a Bluetooth-támogatásnak köszönhetően pedig vezeték nélküli úton is megteremthető a kapcsolat a kompatibilis eszközökkel. Azaz egy tévéről vagy telefonról úgy küldhetjük rá a hangokat, hogy ahhoz nem kell közöttük kábeleknek tekeregniük. Ez nagyon kényelmes és esztétikus megoldás, és a tapasztalataink szerint hibátlanul működik.

Bizonyítvány

Samsung HW-Q700A bebizonyította, hogy mind a mai napig lehet újat mutatni, innovatív megoldásokkal előállni a hangprojektorok termékcsaládjában. A hangminőség terén a high end sztereó, vagy házimozi hangrendszerekkel ugyan nem veheti fel a versenyt, viszont egyrészt nem is arra szánják, másrészt az áráért egy pár komolyabb hangfalat sem adnak.

Ez a 220 ezer forintos soundbar arra készült, hogy a televíziók hangját dobja fel. Arra pedig kiválóan alkalmas.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!