A Huawei már jó ideje jobbnál jobb készülékkel keresi a vásárlók kegyeit és az utóbbi időkben sajnos azt kellett tapasztalnunk, hogy a minőség mellett az árszint tekintetében is felzárkózott már a piacvezető riválisai mellé. Így kellemes meglepetés volt, amikor megláttuk a szerkesztőségünkbe érkező FreeBuds 4i árcéduláját, ami az elődjénél jócskán kevesebb, 29 900 forintot mutatott.

Külső, tulajdonságok

A Huawei új fülese az elődhöz képest kisebb házzal érkezik, ami sajnos kisebb akkumulátort is jelent (az előd 410 mAh-hoz képest közel a felét, 215 mAh-t hozza a 4i), viszont sokkal kellemesebb, hordozhatóbb, lekerekített formája lett, amivel már akár a farmerek kis rágózsebébe is belefér. A tok elején egy kis LED jelzi a töltöttséget, az alján pedig az USB-C csatlakozó található. A dobozban adaptert nem találunk csupán egy töltőkábelt, aminek az egyik oldala természetesen USB-C, a másik pedig USB-A csatlakozót kapott.

Sajnos a vezetékmentes töltés lemaradt a házról, de tudjuk be ezt az olcsósításnak és akkor már nem is fáj olyan nagyon.

Működés, hangminőség

A Huawei FreeBuds 4i telepítése nagyon egyszerű. Megtehetjük, hogy egyszerűen kinyitjuk a tokot és már párosíthatjuk is Bluetooth-on keresztül a telefonunkkal, de telepíthetjük a telefonunkra a Huawei AI Life nevű appot, ami könnyedén megtalálja a fülest, végigvezet a telepítésen és szükség esetén frissíti is a fülhallgatót. De nem csak ezért éri meg ezt az appot telepíteni.

Kényelmesen behelyezhető.Forrás: Origo

Ezen keresztül férünk hozzá ugyanis a headset képességeinek mindegyikéhez. Beállíthatjuk itt, hogy szeretnénk-e használni a fülhallgató aktív zajcsökkentő funkcióit, figyelemmel követhetjük a fülesek, vagy a bölcső töltöttségét, és természetesen ezen az appon keresztül frissíthetjük a headset szoftverét is.

Érdekes, hogy az AI Life-on belül iPhone-on megjelenik a FreeBuds 4i egy gyors frissítés után, de a cikk megírásának napján az androidos verzió még nem látta ezt az új fülest – Huawei telefonon nem próbáltuk ki, de egészen biztosak vagyunk benne, hogy azon tökéletesen működik.

Letisztult, bár kissé azért ismerős dizájn.Forrás: Origo

Csatlakoztatás után és miután beállítgattuk a rendszert, elindulhatott a kipróbálás. A fülesek a szárral rendelkező, „Apple AirPods-szerű” kialakítást kaptak, így a behelyezésük és a viselésük is nagyon kényelmes. A hangszóró résznél található gumiharangocskák jól vezetik a hangot a fül belseje velé, bár ismerünk olyanokat, akiknél az így teljesen elzárt hallójárat kényelmetlenségeket, akár fülgyulladást is okoz.

Lecsukva könnyen zsebre vágható.Forrás: Origo

A hangminőségnek viszont kétségtelenül jót tesz a dolog. A beszédhang kiváló és még zenehallgatásra is egészen jól használható a kis füles – nyilvánvalóan az ésszerű határokon belül. High-end hangot hiába is várnánk tőle, de utcai jövés-menéshez, sportoláshoz tökéletes aláfestő zenét tud szolgáltatni. A jelerősség is megfelelő, de azért elektro-zajosabb környezetben, például zsúfolt terekben, ahol sokan használnak valamilyen vezeték nélküli technikát, vagy mondjuk műszaki boltokban hajlamos a bosszantó szaggatásra.

Az üzemidő közelíti a gyári adatokat, amik zenehallgatásnál 10 órát ígérnek. Persze, ezt okosan, kikapcsolt zajszűrő esetére adta meg a gyártó, de még zajszűréssel együtt is 7 órát ígér - nekünk 5 és fél óra lett, de őszintén szólva nagyon fárasztó volt egy háromnegyed munkanapot fülessel a fülünkben eltölteni, szóval közlekedés, utazás során ez az üzemidő messze elég, hiszen mielőtt letelne, visszatesszük a bölcsőbe a füleseket, ott pedig újra kapnak egy kis szuflát.

Összegzés

A Huawei FreeBuds 4i egy elegáns kis fülhallgató, ami külsőre és hangminőség tekintetében is egyaránt kellemes választás lehet egy árérzékenyebb vásárló számára. A nevenincs gyártók párezres készülékeinél természetesen jóval drágább, de a minősége messze jobb ezeknél, a nagy gyártók 50-60 ezres füleseinél pedig jóval kedvezőbb árával nagyon jó lépcsőfokot képez a FreeBuds 4i. Nekünk tetszett.